Skip to main content

10.14 Mindennek Örököse

Dátum: 
2018.10.14

Zsidók 1,1-2

MINDENNEK ÖRÖKÖSE

   Néha legtöbbünk felelősséget érez, hogy "végrendeletet" készítsen. Ez alapos munkát kívánó feladat, amelynek megfelelő végrehajtásához szükség van egy jogilag képzett tanácsadóra. Sok örökösjelölt nem kapta meg az örökséget, mert a végrendelet nem volt törvényes. Világosan mindent tisztázni kell, mert ha egyszer meghaltunk, nincs módunk változtatni rajta.
   De milyen feltételei vannak a "tisztázásnak"? Van olyan örökös, aki jobban rászolgál egy másiknál arra, hogy valamilyen okból nagyobb részt kapjon? Melyikben lehet bízni, hogy az örökséget bölcsen használja fel, és nem tékozolja el haszontalanul? Az örökség egy részét hagyjuk-e egy alapítványra, hogy még valamilyen korlátolt ellenőrzést gyakorolhassunk felette, miután meghaltunk? Megtaláljuk-e azokat az örökösöket, akikben bízhatunk, hogy úgy cselekszenek, ahogyan szeretnénk, amikor már nem irányíthatjuk itt az ügyeinket?
   Isten mindent, amit teremtett, Ádám kezére bízott, a Paradicsomba helyezte, és minden lehetőséget megadott neki. Uralmat és hatalmat adott neki minden élő felett. Ezek érte voltak, hogy örüljön, és Isten érdekében irányítson. Nem maga Isten mondta-e, hogy az örökség, amelyet az emberre bízott, nagyon jó volt, 1Móz 1,28-31? Ádám szabad kezet kapott, hogy menjen és használja lehetőségeit, meg kell azonban kérdeznünk, hogy meg lehetett-e benne bízni?
   A Lk 15-ben, amikor a fiatalabb fiú apjához ment, és kérte, hogy adja ki neki "a vagyon rá eső részét", az apa megtette, és felosztotta javait, 12. v. Erről az örökségről, amely az apa gazdagságának része volt, azt olvassuk, hogy "eltékozolta a vagyonát, mert kicsapongó életet folytatott." Sajnos, ő nem bizonyult megbízhatónak!
   Micsoda öröm azt olvasni, hogy Isten talált Valakit, hogy "mindennek örököse" legyen. Ez azt jelenti, hogy Isten megtalálta az Úr Jézusban azt, aki méltó a bizalmára, és aki teljesíteni fogja akaratát.
   Nem lehetett volna drágább örökség, mint az új egek és az új Föld. Ez annak kezében van, aki "a győzelmes Oroszlán... és a megöletett Bárány", akire Isten mindent rábízott. Ennek oka, hogy Ő "méltó,... hogy Övé legyen az erő és a gazdagság,... a tisztesség, a dicsőség és az áldás! Jel 5,12. Ő az Örökös.

Zsid. 1.1-2 Minekutána az Isten sok rendben és sokféleképen szólott hajdan az atyáknak a próféták által, ez utolsó időkben szólott nékünk Fia által, A kit tett mindennek örökösévé, a ki által a világot is teremtette,