Skip to main content

04.26 Sugárzó igék

Dátum: 
2018.04.26

...szelíden fogadjátok a belétek oltott igét, amely meg tudja menteni lelketeket. (Jak 1,21)

Mi szükséges ahhoz, hogy jó hatásfokkal tudjuk olvasni és hallgatni Isten igéjét, vagyis hogy eredményes, gyümölcsöző legyen az életünk?

1. Szükséges hozzá egészséges passzivitás, „...szelíden fogadjátok a belétek oltott igét..." A templom Isten műhelye, ahol ő formál minket. A templom nem színház, hanem műtő, ahol teljes bizalommal kiszolgáltalom magamat Istennek - gyógyulásom érdekében.

2. Szükséges egészséges aktivitás. „Legyetek az igének cselekvői, ne csupán hallgatói!" Akkor lesz igazán az enyém, ha kipróbálom, elkezdem cselekedni, ahhoz igazítom az életemet. Jézus nem elméleteket hozott, hanem megtanít élni. Ezt csak a gyakorlatban lehet megvalósítani.

3. Mindennek sajátos következménye egy bizonyos lelki radioaktivitás. Ez azt jelenti, hogy Isten igéje munkálkodik bennem, átalakít, meglátszik rajtam, sőt sugárzó emberré tesz. Szavak nélkül is prédikálni kezd az ilyen ember élete. A beszédünk, tetteink, egész lényünk Istenre mutat. Néha ki lehet mutatni egy-egy ige munkáját egy engedelmes hívő életében. Így valósul meg az, hogy az igével élő hívő egész élete istentiszteletté válik.

Romboljunk le minden ellenállást, ami esetleg bennünk van Isten igéjével szemben, hogy készséggel fogadjuk be azt! Szabaduljunk meg minden lustaságtól, ami az azonnali engedelmességet akadályozná bennünk! Aztán dicsőítsük Istent, ha igéjével folyvást tisztogat, gazdagít, és krisztusi jellemmé formál bennünket! S ne legyünk restek továbbmondani se azt, ami rajtunk segített!