Skip to main content

05.13 Meglepő megoldás

Dátum: 
2018.05.13

Amikor megteltek az edények,... nem folyt több olaj. (2Kir 4,6)

Tud-e adni Isten reménytelen helyzetben is megoldást? Igen, a kérdés csak az, hogy elfogadjuk-e olykor meglepő segítségét.

Ki képes elfogadni? Aki tudja, hogy rászorul, aki nem az öklét rázza, hanem a kezét nyújtja és kér Istentől, s aki okoskodás nélkül megteszi azt, amit Isten parancsolt neki. Alázat, hit, engedelmesség szükséges a mi részünkről.

Isten a prófétán keresztül felel ennek az özvegynek, s ez olyan, mintha ma valaki a Bibliából érti meg, mit üzen neki Isten. Azt a parancsot kapta, hogy gyűjtsön össze üres edényeket, s a maradék kis olajukból töltsön azokba. Ez furcsa utasítás volt, de szót fogadott, s így minden edény tele lett. Az eladott olajból ki tudta fizetni az adósságot, s maradt nekik is bőségesen.

Milyen fontos volt az, hogy a gyerekek látták édesanyjuk hitét, és látták, hogyan cselekszik Isten! Válaszolt az imádságra, könyörült a nyomorultakon, s bőséges ajándékot adott. A Biblia ezt nevezi kegyelemnek. Az, hogy csorgott az olaj az üres edényekbe: a kegyelem. Az, hogy az asszony Isten szavára egymás után rakta oda az üres edényeket: a hit. Kegyelemből - hit által van az üdvösségünk is.

Jézus Krisztus így jelentette be a programját: „azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek." (Jn 10,10) Az emberiség helyzete is reménytelenné vált a bűn miatt, s rabszolgák maradtunk volna, ha ő nem segít rajtunk. Boldog ember az, aki megragadja az általa felkínált szabadulást és életet.

Minden nyomorúságunkból bizalommal kiálthatunk az Úrhoz segítségért.