Skip to main content

06.09 Féltőn szerető Isten

Dátum: 
2018.06.9

Ha bemégy arra a földre, amelyet Istened, az Úr ad neked, ne tanuld el azokat az utálatos dolgokat, amelyeket azok a népek művelnek. (5Móz 18,9)

Isten a népével kötött szövetség feltételéül szabta, hogy „ne legyen más istened rajtam kívül". Vagyis hitét és bizalmát a nép csak Istenbe vesse. Azért fontos kikötés ez, mert az ördög mindig az Istenbe vetett bizalmunkat igyekszik megingatni, s olyan „segítséget" kínál fel, amellyel elszakít Istentől.

Ezért az ígéret földjének határán Isten egész konkrétan óvta népét ettől a bűntől: ne legyen köztetek varázsló, igéző, jövendőmondó, se halottaktól tudakozódó, mert utálatos az Úr előtt mindaz, aki ilyet cselekszik. Ezek azért veszélyesek az emberre, mert a hitét kötik le, s így Istentől elszakadva védtelenné válik. Ettől félti Isten az övéit, ezért mondja a Biblia, hogy ő féltőn szerető Isten.

Amíg Mózes átvette a tízparancsolatot az Úrtól, addig a nép fülbevalókból borjút öntött, és úgy kezdték imádni, mintha az hozta volna ki őket Egyiptomból. Ugyanilyen ostobaság és istenkáromlás minden mai babonaság is. Sokan nem tudják, hogy ősellenségünk, az ördög, mindent elkövet, hogy Isten helyett őt imádják, benne bízzanak, tőle kérjenek segítséget. Aztán benyújtja a számlát, s az ilyennek gyakran súlyos következményei vannak. A ma divatos ezoterikus ajánlatok mögött is ez az ördögi szándék bújik meg.

Tudjuk a Szentírásból, hogy Jézus Krisztus legyőzte az ördögöt. Ezért tud segíteni azokon is, akik a gonosz csapdájába léptek. Jézushoz kell fordulnia mindenkinek, mert ő azért jött, „hogy az ördög munkáit lerontsa" (1Jn 3,8). A benne való állhatatos hit védelmet nyújt minden sötét támadástól.