Isten adta a fiát, Jézus Kr.-t. Az emberek nem is beszélnének róla, semmi közük nem lenne hozzá.
Miután az Úr leleplezte magát nekünk, Teljes szívünkből bízzunk benne!
Jézus azt mondta, hacsak nem eszitek a testemet, nem isszátok a véremet, nincs élet bennetek.
Jn6, 63. Az én beszédem Szellem és élet. Ezért vagyunk itt! Isten szelleme, megmutatja Isten mélységeit. Vannak olyan dolgok, amik az életünk ellenségei.
- 1. Hitetlenség Istenben. Ha nem hiszel Istenben, akkor Lóth él bennünk és növekedni fog bennünk. Ha nincs elég hited, akkor csak maradj itt, gyere a mustármagnyi hiteddel.
- 2. Önközpontúság. Mikor az életem csak rólam szól. A saját életem, pont az, amiért Isten eljött a világba, mert ez az első ellenségem, így Isten ellensége lettem. Úgy gondolod, hogy olyan nagyszerű fickó vagy, akkor Isten ellensége vagy. A döntésben azt fogom kiáltani, Barabás engedjétek el.
- 3. Érzelmek.
-
- 1. Félelmek.
- 2. Düh.
-
- 3. Irigykedés, és érzelmek.
- 4. Megoldatlan bűntudat. Zavarnak dolgok. Ez mind lelki dolog. Az életünk ellensége a lélek. Az ember lelke, amely él. Elveszítem az életem, bízok Istenben, akkor elveszítem az életem ellenségeit. Bibliaiskolás vagy, kapcsolataidban problémák vannak, azzal, hogy kifizesd a számlákat.
- 5. Negatívvitás, és a kisebbrendűségi érzés. Van egy múltam, emiatt alacsonyabb rendű lénynek gondolom magam. Mindannyiunknak van ilyen hozzáállása a bűnünk, a múltunk, az RBT miatt, amik eltávolítanak Istentől. Amire igazán szükségem van, hogy a Szent Szellem betöltsön, kijelentse Istent! Nem arra van szükségem, hogy jobban megismerem magam, hanem Istent ismerjem meg, akkor megszabadulok. Isten természete a szeretet. Felépülni a Szent Szellemben, imádkozni a Szent Szellemben.
- 6. A Szent Szellem megtanítson imádkozni. Ez egy jó hely. A lélekben lévő zajok. Ezt a pszichiáterek úgy hívják, elmebetegség. Ahogy egyre zajosabb a lélek, neurotikussá válik. Mindannyiunk életében vannak zajok, de valakinek kicsike. Mikor lecsöndesedem Isten előtt, akkor Isten elveszi. Rm12, 2-3 az elménk megújul, átformálódik, egészségessé válik. Nem sújt, hogy sajnálom dolgokat, megoldatlan problémáim, bűntudatom van, ekkor hihetetlenül Istentudatossá válok. Nem látsz semmit Pál apostolnál, ami a betegségére utalna, megérti, ki Krisztus, érti a gyülekezetet. Érti, amit Isten megmutatott neki a gyülekezetről, a családi életről, az imáról.
Hogy működik ez?
Uram készen vagyok, lehet, hogy kicsit szunyókáltam, ettem egy kicsit. Jézus, aggódom, zavar ez a dolog! Normálisan ilyen egy átlag ember. Nincs ott egy iránytű, referencia pont az életében. Csak a dühével bánik a dolgokkal. Iszik, vagy romantikázik, valami kis flört. Nem tudja, hogy éljen. Úgy tűnik, össze-vissza mászkál, mint Pásztor nélküli juh, pedig olyan irányba tart, ami nagyon veszélyes, mert az ellenségei irányítják az életét.
Mit tehetek?
- - Értsd meg, amit Jézus megtett érted! Jézus Kr. eljött! Ő válasz? Ő az, aki egészségessé tud tenni bennünket? Fog nekünk adni békességet? Megvilágosítja értelmünket? Megelégít minket a szívünk mélyén? Igen. Hiszed ezt?
- - Nem tudom, velem ilyen még nem történt. Senki nem olyan, mint én!
- - Lehet, hogy Veled is meg fog történni!
- - De, te, nem is ismersz engem!
Mi azt mondhatjuk, ez tényleg így van. Isten foghat egy embert, aki teljesen kiütötte magát. A felszínes Isten dolgok, a rózsafüzér, az Istentisztelet a templomban, a Biblia lapozgatása, a gyertya gyújtás. Nem számít mennyire vagy összezavarodva, Kr. áthatol ezeken a felszíneken. Bűntudatod van? Nincs. Tartasz valahova? Igen. Van világosság az életedben? Igen, eddig csak tapogattam a falat! Most már nem kell keresnem, hanem szaladhatok. Ezt teszi a Szent Szellem benned. Be vagyok töltve a Szent Szellemmel, életem kristálytiszta. Nincs erre gyógyszer, megtörtént. Köszönöm Istenem. Tart két napig, aztán eltűnik. Visszajön a múltam, az összes ellenség újra letámad. A hitetlenség, a bizalmatlanság. Az én lelki életem mindenre képes, arra is, hogy elvigyem a hitemtől. A menedékem nem saját magam vagyok, hiszen, Isten a világosságom, ő lesz az életem, ő fog tanítani. Ez az a hit, amiben járunk, és újra megtaláljuk. Ez jó, és édes, építő. Eljövök az Órára, megértem, táplálva leszek. Ez a könyv nem egy szisztematikus könyv, ami mérnököknek lett írva. Egy könyv Istentől. A terv, hogy gyengéden apránként igazságot fogadj el, elismered őt. Bölcs leszel. Ott van az a srác, úgy tűnik, minden jól megy neki, aztán látsz egy hölgyet, aki tiszta, Isten szerint való, hogy történhetett ez meg? Ez nem a lélek élete, hanem Isten szelleme. Az ember használja az ő lelkét, testét, egy olyan világban, ahol az emberek sokszor össze se tudnak jönni. Tele van ez a világ összetört kapcsolatokkal, olyan világban, ahol könnyű hibát találni a másikban, saját magadban. Jézus azt mondta egyek leszünk, mint ahogy mi egyek vagyunk, innen tudja a világ, hogy te küldtél engem.
- 7. A meg nem fegyelmezett vágyak. Mindannyiunknak vannak vágyai, de azoknak fegyelmezettnek kell lennie, Isten tanít minket, hogy várjunk. El akarsz menni Egyiptomból. Az Úr azt mondja, hallottam az imádat, az én időzítésemben, utamban, bízz bennem. Elképzelem, valaki el akar menni missziós mezőre, gyors talpaló módon akarja elvégezni a Bibliaiskolát. Péld3, 5 Bíznod kell az Úrban, ha bajban vagy, ha jól mennek a dolgok, nem szabad saját vágyaidra támaszkodnod. A randevúzgatás nagyon komoly dolog a Bibliaiskolásban. De Isten szerint való módon történjenek.
- 8. Az őszintétlenség. Mikor nem veszed komolyan a dolgokat. Ez képmutatást fog eredményezni. El kell mondanod Istennek, nem vagyok őszinte. Ez olyan, mint a kovászos kenyér. Isten félelmét akarom, őszinte akarok lenni Isten előtt. Mikor őszintétlenek vagyunk, akkor ál, hamisítvány életet fogunk élni. Akkor Isten rajta fog kapni. Ez Isten irgalma. Miért akarná Isten, hogy Jákob a csalárdságában folytassa? Isten szelleme erre vezet! Isten szelleme behozza az őszinteséget, igazságot.
- 9. Töredékes, megosztott hűség. Egyik lábbal a Bibliaiskolában vagyok, a másikkal a kocsmában péntek este, valahol, ahol nem kéne szombat este. Megosztott hűség. Szükségem van a Szent Szellemre. Mikor a lábaid különböző irányba mennek, nem tudsz szaladni. Mikor egy irányba mész, akkor szaladsz, ha széttöredezett a hűséged, akkor nem halhatsz sehova. Péld3, 5 Bízz az Úrban, egész végig, mikor kiugrasz a helikopterből. Már kidugtam a lábamat, ok, menjél már. Át kell gondolnom, tényleg ki akarok-e ugrani? Nem akarom megtenni! Az is rendben van, nem kell megtenned. Mikor rádöbbensz Isten természetére, akkor az egy csodálatos hatást ér el. Mikor bízol az Úrban teljes szívedből, nem támaszkodsz a saját értelmedre, akkor a töredékes, megosztott hűségednek annyi. Akkor teljes hűséggel követheted Jézust. Jézust akarod követni, ez nem csak valami felszínes állítás, hanem ez a valóság. Isten kegyelméből megtaláltam az életem. Vannak vallásos csoportok, azt mondják, kell olvasnod a Bibliádat. Imádkozom, hogy Istenem szólj hozzám a Bibliából, adj egy szót. Tegnap reggel megtörtént. Szólt hozzám. Jozs24. Tegnap este beszéltem erről. Ez egy friss szó volt az Úrtól. Bátorítalak titeket azzal, hogy te és én egy egészen különleges élettel bírunk, amit a világban nem lehet megtalálni. Mondtam a dokinak nem szedek gyógyszert, nem akarta elhinni! Ha te örömmel bírsz az szívedben, az különleges. A hegyeket megmozgatja, akkor különleges vagy. Néhány ember olyan, hogy a megosztott hűség azt is jelentheti, a családom, üzletem fontosabb számomra, mint Isten. Isten összeomlaszthatja.
- 10. Kiegyensúlyozatlan erények. Lehet az életem erre építem, közben lemaradok arról, hogy Krisztust kövessem. Lehet, magad olyan helyzetben találod, hogy magányos vagy, depressziós. Jézus, adja nekem egy szelet kenyeret, tölts be engem, benned akarok bízni. Jézus azt mondja, nem, azt várom, hogy az életed add értem. Jézusról úgy beszélünk, mint egy bankkártyáról, előhúzom, ha szükségem van, rá. Isten nem ilyen.
- 11. Tudatlanság. Ez is ellenségünk. Ha nem vagyunk megvilágosítva, nem értjük Isten útjait. Azt hiszem értem, de nem. Péld14, 12 Valami helyesnek tűnik az ember számára, a vége mégis halál.
- 12. A szolgálat hiánya. A Bibliaiskolában megtanulod, hogy szolgálj a másik ember felé. Isten tanított, hogy szolgálj. 3 irányban.
-
- 1. Isten felé. Isten akarja a szolgálatodat. Mi szolgálhatjuk Istent így? Áldjad én lelkem az Urat. Szolgálunk Isten felé. Ha hazafele dicséred az Urat, imádkozol a Szellem által, akkor szolgálsz az Úr felé. Nem csodálatos ez? Szolgálok a Szent Szellem által az Úr felé. Az egyik ellenségünk, hogy nincs ilyen ellenségünk, abbahagyom. Mint a csatorna, ami be van dugulva. Lehet, hogy oda kell mennem hitben, imádkozni azért, aki a felajánlást veszi, az pásztorok felé, felhívhatom őket, levelet írhatok nekik, emailt.
- 2. Szolgálat függőkké váltunk.
- 3. Az elveszettek felé. Szeretek a repülőtereken üldögélni. Imádkozom az emberekért. Gondolkozok felőlük. Imádkozok értük, valaki tolószékben van, gondolkodok rajta. Szereted a szívedben. A szolgálat hiánya, ellenség. A szent Szellem ott van a világban. mikor szeretjük az embereket, akkor tudunk evangelizálni. Szeretjük őket, meghallgatjuk őket. Akkor tudunk evangelizálni. Pl. elkezdtünk beszélni a tetkókról, mert akartam vele beszélni, hogy megoszthassam vele a mélyebb dolgot. A szeret hiánya, a hit hiánya, a hitben járás hiánya is az életünk ellensége. Ha az Úrban járunk, nem támaszkodunk saját értelmünkre, akkor minden utunkat igazgatja majd. Történik valami, ami a Szent Szellem által van. A Szent Szellem elvitt sok helyre. Jön az ellenség, aki azt mondja, ne bízz az Úrban, járj a saját utadban. Jobban tudod ezt! Nem, Krisztus eljött, teljesen új utat, életet adott. Hf. Jn1, 2, 3 fejezetét elolvasni. Figyeljétek, ahogy a Szent Szellem szolgál. Egy különleges élet, ami Istentől van. Figyeljétek az első három fejezetet. Olvasástok el lassan, imában, figyeljétek, Isten mit szól hozzá.
-
Összefoglalás.
Pontok előtt. A Szent Szellem az egyedüli, aki el tud végezni munkát az életünkben.
Ján3, 27 Az embernek semmije nincs, hacsak nem a mennyből adatik neki.
ISTEN igéje az életünkben nagyon fontos. Jn8, 32 miatt, hogy megismerjétek az igazságot, és az igazság megszabadítson titeket.
Jn6, Ha nem eszitek a testemet, isszátok a véremet, nincs élet bennetek.
Jn6, 63 Az én szavaim Szellem és élet.
Pontok. Az életünk ellenségeinek pontjai.
- 1. Hitetlenség Isten felé.
- 2. Az önközpontúság.
- 3. Érzelmek a lelkünkben.
- 4. Megoldatlan bűntudat.
- 5. Negatívízműs, kisebbrendűségi érzés.
- 6. A lélek zajai.
- 7. A fegyelmezetlen vágyak.
- 8. Őszintétlenség. Ez előhozza a képmutatást is.
- 9. Megosztott hűség.
- 10. Kiegyensúlyozatlan erények.
- 11. Öntudatlanság.
- 12. A szolgálat hiánya.
- 1. Isten el akar tőlünk fogadni szolgálatot.
- 2. Függők vagyunk Krisztus testétől.
- 3. Szolgálat az elveszettek felé.
A szeretetnek és a hitnek a hiánya az része az életünk ellenségeinek.
Comments