Skip to main content

A hit ereje

Szerző: 
Stormie Omartian

(Hogyan szeressük gyermekünket)
SENKI SEM TÖKÉLETES, DE HA SZÜLŐKÉNT IMÁDKOZOL, MÁRIS JÓT CSELEKEDTÉL
Miért bíznád gyermeked életét a véletlenre, ha Istennek ajánlhatod?
Stormie Omartian író, énekes és dalszerző, aki férjével, Michaellal húsz éven át nevelte gyermekeiket, s közben megtapasztalta az értük mondott imák erejét. Most 31 rövid, közérthető fejezetben osztja meg velünk, hogyan érdemes imádkozni gyermekünkért, kisgyermek korától egészen felnőtt koráig. Megtanulhatjuk, hogyan folyamodjunk gyermekünk érdekében az Atyához, és hogyan helyezhetjük az Ő szerető kezébe gyermekünk biztonságát - jellemfejlődését - kortársainak befolyását - tanulmányait - házasságát - barátait - Istenhez fűződő kapcsolatát - családi kötelékeit - kamaszkorát - pályaválasztását. Akár három, akár harminchárom éves a gyermekünk, sohasem késő felfedezni az örömöt, amely abból fakad, hogy életében Isten művének részesei lehetünk. Stormie Omartian 32 éve él házasságban férjével, Michaellal, és három felnőtt gyermekük van.

AHitEreje