Skip to main content

A tékozló fiú hazatérése

Szerző: 
Henri J. M. Nouwen

 (Egy hazatalálás története)
 
Olvassuk-e rendszeresen a Bibliát? Mit jelent a számunkra egy-egy emblematikus története? Belehelyezzük-e magunkat a parabola műfajában megírt példabeszédekbe? És ha igen, akkor kivel azonosulunk, ki a szimpatikus és kivel nem szeretnénk közösséget vállalni? Valami egészen újat tudhatunk meg, ha odafigyelünk azokra, akik előttünk jártak.

 Nouwen a nyolcvanas évek első felében csodálkozott rá először Rembrandt festményének reprodukciójára, amikor egy barátját látogatta meg. A tékozló fiú hazatérése olyan mély nyomot hagyott benne, hogy később a szentpétervári Ermitázsba is ellátogatott, és ott engedélyt kapott arra, hogy egész nap a képet figyelhesse. Életét, önmagáról való gondolkodását megváltoztatta a mű, és a hazatérés egyik fő témájává vált. Erről a találkozásról, erről a képről írta ezt a könyvet, mely az Egy hazatalálás története alcímet viseli.
 
 A szerző talán legismertebb könyve A tékozló fiú hazatérése. Hazánkban az Ursus Libris A cselekvés útja mint spirituális ösvény című sorozatának negyedik részeként jelent meg 2001-ben, és azóta is folyamatosan ott lapul a könyvesboltok polcain. A kedvező ára miatt ajándéknak is jó vétel. A bordó, papírkötéses kötet kívül-belül igencsak igényesre sikerült. A borító kihajtható, és a festmény, illetve annak részletei rejtőznek rajta. Az olvasás közben újra és újra ránézhetünk az egyes arcokra, vagy a kép egészére. Ez egy frappáns megoldás, magam is gyakran nyitogattam a borító szárnyait. A kis könyv viszonylag gyorsan olvasható, ám nem érdemes, és talán nem is lehet végigrohanni rajta. Nouwen sokat ír magáról, az élete történéseiről. Ettől is hiteles lesz a szöveg, hisz a szemünk láttára megy végig azon az önismereti úton, amelyre minket is meghív.

 A könyvnek nagyon szép íve van, amit leginkább a tékozló fiúról szóló bibliai példabeszéd szerkezete határoz meg. Lukács evangéliumának részlete (15, 11-32) Nouwennél a következő címet kapja: „Két fiú és az apjuk története”. Az egyes fejezetek között újra és újra felbukkan ez a példabeszéd, hol egészben, hol valamely részletében. A holland-amerikai pap ugyanis mindegyik szereplővel azonosul a történet minden pontján, és ez az, ami igazán forradalmivá teszi Nouwen értelmezését, végső soron pedig a könyvét. Ahogyan figyelmünk a képen ábrázolt alakok közt vándorol, ugyanúgy ölthetjük magunkra Jézus parabolájának szerepeit is. (Ilyen módon például a jungiánus pszichológiához áll közel, hisz archetípusokkal foglalkozik.) Egyszerre megértjük, hogy a tékozló fiú története valójában nem csak a tékozló fiú története. De még csak nem is az atya és a fiú története. Kettejük mellett ott áll az idősebb testvér, aki megharagszik, és nem akar bemenni, aki még egy kecskét sem kapott soha, hogy mulathatott volna a barátaival.

Az egész kép szemlélése után Nouwen figyelme a fiatalabb fiúra esik, arra, akit tékozló fiú néven ismerünk. Elbeszéli a távozásának és hazatérésének történetét. Majd az idősebb fiú kerül a látóterébe. Ezen a ponton csillan meg a szerző zsenialitása és pszichológiai jártassága, hisz rávilágít, hogy ennek az idősebb testvérnek a története mennyire egybeesik öccse életútjával: egy távozás és visszatérés játszódik le benne. Igaz, hogy mindvégig atyja házában volt, de szívében még távolabb került, mint az örökségét kikérő és világgá induló gyermek. Végül a két fiát is ünnepre hívó apán állapodik meg Nouwen tekintete, és valahol itt születik meg a konklúzió is. Ki tudja, valóban ezt az ívet beszéli-e el a példabeszéd, ezt festette-e meg Rembrandt? A Biblia és a festészet nagyszerűségére bizonyíték, hogy mindez elbeszélhető.
 
 Külön említést érdemel a kötet végén olvasható életrajz, amely kellően részletes ahhoz, hogy megértsük, milyen nehéz dolga volt a szerzőnek ezzel az önismereti utazással. Rembrandt és Nouwen életének gyújtópontjában ott áll ez a jelenet, és ettől kezdve a mi dolgunk, hogy beletanulunk-e, hogy tanulunk-e belőle. A szöveg nyelvezete jól érthető, és mint arra korábban utaltam, a mély lelkiségi gondolatok miatt nem igazán lehet egy-két nap alatt végigrohanni rajta. Az idézetek, bibliai részletek eredeti környezetben való felkeresését korrekt jegyzetek segítik.
 
Nem titok, hogy nekem nagyon bejött A tékozló fiú hazatérése. Olyannyira, hogy ha bárkinek egyetlen könyvet kellene ajánlanom, amit feltétlenül érdemes elolvasnia az életben, akkor gondolkodás nélkül ezt emelném le a polcról. Rengeteg elmélkednivalót ad, sokszor elérzékenyültem, és van mit továbbvinni belőle. Akár egy egész félév anyaga lehetne a példabeszéd, festmény és könyv dinamikája az osztályfőnöki órákon vagy lelkigyakorlatokon. Számomra jó példája ez annak a műnek, amit az ember minden életszakaszban újraolvas, hogy segítsen eligazodni az életben, megerősítse a tudatos gondolkodást, és talán-talán közelebb visz az élő Istenkapcsolathoz. Ha mindezidáig semmit sem tudtunk a Bibliáról vagy a kereszténységről, akkor is érdemes innen elindulni, hisz egy őszinte, szabad akaratra épülő meghívást beszél el a mű. Bár egyes események mögött szorongást, dühöt, fájdalmat látunk, ha figyelmesen olvasunk, akkor megsejtünk abból valamit, hogy ránk már igent mondtak, bennünket már elfogadtak, minket már szeretnek.
 

atekozlofiuhazaterese.jpg