Ez alatt a kedves mondat alatt nem mindnyájan ugyanazt értjük. És ez természetes is, mert az Úr többféle közelségéről lehet beszélni. Maga ez a szó: „az Úr” is többféleképpen értelmezhető. A Szentírás az istenség mindhárom személyére alkalmazza; az Újszövetség legtöbbször a Fiúra. Az Ótestamentum görög fordítása a Jehova (Jahve) név helyett álló Adónájt fordítja vele, s mikor Jézusra alkalmazták, Őt ezzel az örökkévaló Istennel azonosították. „Az Úr közel” azt jelenti hát, hogy Isten közel. Erre külön nevet is adott nekünk Ézsaiás próféta, ezzel a szóval: Immánuel = Isten velünk! (7,14). Pál ezt a nevet így idézi: „Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?!” (Róm. 8, 31). Immánuel az Úrnak térbeli közelségét fejezi ki; de beszélhetünk időbeli közelségéről is. Az őskeresztyéneknek annyira szívébe volt vésve az a gondolat, hogy Jézus visszatér, hogy még a görögül be¬szélők is egy arámi-szír szóval emlegették ezt a várakozásukat: Maránáthá, melyet kétféleképp értelmeznek: Jövel, Urunk! vagy Urunk eljött! Először I. Kor. 16, 22-ben Pálnál találjuk a görög szövegbe iktatva ezt az arámi mondatot, ami azt mutatja, hogy már akkor szállóige lett az arámi mondás, mint nálunk egyes latin vagy francia mondások. Később a Didaché nevű ősrégi keresztyén iratban találjuk ebben az imádságban: „Jöjjön el a Kedvesség (kegyelem) és múljék el ez a világ! Hozsanna Dávid Istenének! Ha valaki szent, jöjjön el! Ha valaki nem az, térjen meg! Maránáthá! Ámen!”