Skip to main content

Kapcsolatklinika

Szerző: 
Dr. Les & Leslie Parrott

A magány arra való az életünkben, hogy megismerjük Istent, a közösség pedig arra, hogy jobban megismerjük önmagunkat. A helyes önismeret és a kapcsolatképesség tehát kéz a kézben járnak. Éppen ezért tudom melegen ajánlani ezt a könyvet, amely közérthető módon, könnyed stílusban tárja elénk a dinamikus emberi kapcsolatok legfontosabb alapelveit. Bolyki László, zenész
Nap mint nap megsebezzük a kapcsolatainkat. S nap mint nap megsebeznek minket a kapcsolataink. Parrotték azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy segítsenek bennünket gyógyulni - és gyógyítani. Teszik mindezt sok történettel, olvasmányos stílusban - mégsem felületesen. Kapcsolatainkkal átfogóan, igényesen szembesítenek, és a végső célt sem veszítik szem elől: az üdvösséget. Pontosabban: a másik üdvösségre segítését. Ahogyan József Attila írja. "Hiába fürösztöd önmagadban, / Csak másban moshatod meg arcodat." Igazi mosakodókönyvet tart kezében az Olvasó. Érdemes kinyitni a csapot. Süveges Gergő, újságíró
Életünk legértékesebb kincsei a kapcsolataink. A pszichológus szerzők a személyközi kapcsolatok lélektani vizsgálatának legfrissebb eredményeit alkalmazva olyan kérdésekre keresik a választ, mint:
- Kik vagyunk, és mit viszünk magunkkal a kapcsolatainkba?
- Hogyan formálja kapcsolati mintáinkat a család, amelyben felnőttünk?
- Hogyan építhetünk ki tartós barátságokat?
- Hogyan találhatunk szerető társra?
- Hogyan vészelhetjük át a szakításokat?
- Hogyan lehet őszinte és hiteles az Istennel való kapcsolatunk?
A könyvben található önismereti tesztek segítenek az egészséges és jól működő kapcsolatokhoz szükséges készségek elsajátításában.
A szerzők az amerikai Seattle Pacific University-n működő Kapcsolatfejlesztő Központ igazgatói. Les Parrott a klinikai pszichológia professzora, Leslie Parrott házasság- és családterapeuta.

KapcsolatKlinika