Skip to main content

Összetört álmok

Szerző: 
dr.Larry Crabb

Összetört álmaink sohasem véletlenszerűek. Egy nagy kirakójáték darabkáját képezik; egy hosszú történet új fejezetét.
A fájdalom tragikus; azonban sohasem csupán az. A keresztyén ember számára mindig csak egy szükséges mérföld az örömhöz vezető hosszú úton.
Az összetört álmok okozta szenvedésre sohase gondoljunk úgy, mint amit enyhíteni kell, ha lehet, vagy eltűrni, ha muszáj. Olyan lehetőség ez, melyet meg kell ragadni; eshetőség, hogy rádöbbenjünk Isten legfőbb áldása utáni vágyunkra, amit meg akar adni nekünk: ez pedig a vele való találkozás.
E könyv arra szeretné elsegíteni az olvasót, hogy érezze és lássa: jó az Úr, még akkor is, ha életünk alapjai megrendülnek. Hadd ismételjem meg tehát azt a három feltevést, melyekre építhetünk:
1. Isten meg akar áldani. Örömmel tölti el, ha gyermekeit boldoggá teheti. Nagyon hasonlóan érez, mint azok a szülők, akik karácsony reggelén elképzelik, milyen élvezettel figyelik majd gyermekeik örömujjongását, mikor kibontják az ajándékokat.
2. A számunkra elérhető lehető legnagyobb boldogság az Istennel való személyes találkozás. Isten az ember számára biztosított új lehetőség révén azáltal nyújtja számunkra a legfőbb jót, hogy lehetővé teszi a vele való közösség örömét, s gondja van rá, hogy a vele való találkozásra vágyjunk sokkal inkább, mint bármi másra. Mi azonban szinte mindig felcseréljük a legfőbb jót az alacsonyabb rendű örömökkel, s azzal töltjük életünket, hogy ezeket hajtjuk. Nem érzékeljük Isten iránti vágyunkat.
3. A Szentlélek azonban felébreszti e vágyat. Álmaink széthullása miatti fájdalmunkat arra használja fel, hogy rájöjjünk Isten utáni vágyódásunkra, hogy rávegyen a legnagyszerűbb álom álmodására. Az összetört álmok nem véletlenszerű sorscsapások. A Lélek számára előkészített alkalmak arra, hogy felkeltse, majd kielégítse leghobb vágyunkat.
E gondolatok foglalkoztatnak az Összetört álmok megírása során. Amit e könyvben írok, azt úgy tekintem, mint a Lélek által előkészített, s az Isten hívásának megfelelő kezdetet életem hátralévő részére.
---------------
"Aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen nem megy be abba" (Lk 18:17).
A kisgyermekek (az a szó, amit Jézus itt használ, nagyon kicsi gyerekekre, szinte csecsemőkre utal) legjellemzőbb vonása viszont az, hogy elfogadnak, mégpedig gyakran túlontúl könnyen is. Amikor Jézus ezeket a szavakat mondta, nem volt szentimentális. Nem ezt mondta: "Nézzétek csak ezeket az apróságokat! Milyen aranyosak! Hadd öleljem meg mindegyiket!"
Nem. Amikor megfeddte tanítványait, amiért azt mondták egy csapat szülőnek, hogy ne zaklassák Jézust beteg gyerekeikkel, akkor valami egészen mást mondott. Ha ott lettünk volna, azt hiszem, valami ilyesmit vettünk volna ki szavaiból: "Senki se olyan rászorult, és senki se tud kevesebbet adni másnak, mint egy csecsemő. Kisbabák soha senkinek nem adnak tudatosan semmi értékeset. Valóban nagyon jó megölelni vagy egyszerűen csak figyelni is őket, de nem azért, mintha ők maguk olyanok akarnának lenni. Nem keresik annak módját, hogyan lehetnének mások hasznára. Mindig csak elfogadnak, nemcsak azért, mert önzők (jóllehet azok is), hanem azért, mert tehetetlenek. Ilyenek legyetek! Tényleg tehetetlenek vagytok, ismerjétek be. Tanuljátok meg elfogadni azt, amiről ti magatok nem tudtok gondoskodni." A megtört szívűséget ajánlotta, olyasmit, amit nem szeretünk. (99 oldal/A4)

OsszetortAlmok