Skip to main content

01.08 Élő-e az áldozatom?

 "Megépítette ott Ábrahám az oltárt... és megkötözte az ő fiát, Izsákot" (1Móz 22,9).

Ez az esemény azt a nagy tévedést szemlélteti, amikor azt gondoljuk, hogy Isten végső követelése velünk szemben a halál vállalása. Isten a halál általi odaáldozást kívánja, amely képessé tesz arra, amit Jézus tett: hogy életünket odaszánjuk. Nem így, hogy "kész vagyok veled a halálba menni", hanem "kész vagyok annyira eggyé lenni a te haláloddal, hogy életemet Istennek szentelhessem". Úgy látszik, feltételezzük Istenről, hogy egyes dolgok átadását várja tőlünk. Ettől a tévedéstől tisztította meg Isten Ábrahámot és ugyanez a nevelés folyik a mi életünkben is. Isten sohasem mondja, hogy valamit csak azért adjunk oda, hogy éppen csak odaadjuk; hanem azért kívánja tőlünk ezeknek a dolgoknak a feladását, hogy hozzájuttasson ahhoz az egyhez, amiért érdemes élni: a vele közösségben való élethez! Ennek az életnek a kibontakozását gátoló kötelékek megoldozásáról van itt szó. Mihelyt Jézus halálával eggyé leszünk, ezek a kötelékek nyomban lehullanak, mi pedig olyan szoros közösségbe jutunk Istennel, hogy életünket is oda tudjuk áldozni neki.

Isten szemében mit sem ér, ha meg akarunk halni érte. Azt akarja, hogy "élő áldozattá" légy (Róm 12,1), hogy minden erődet odaadd neki, Jézus Krisztus áldozata által megváltva és megszentelve. Az ilyen áldozat kedves Isten előtt.