Skip to main content

01.21 Gondolj arra, amire Isten emlékezik

"Emlékezem... gyermekkorod ragaszkodására, mátkaságod szeretetére..." (Jer 2,2).

Mindig olyan kényszer nélkül kedves vagyok-e Istenhez, amilyen szoktam lenni, vagy azt várom, hogy Ő legyen kedves hozzám? Betöltenek-e azok a kicsi dolgok, amelyek megörvendeztetik Isten szívét, vagy azon jajgatok, hogy rosszul megy a dolgom? Nem lehet öröm abban a lélekben, aki elfelejtette: mi tetszik Istennek. Nagy dolog elgondolni, hogy Jézus Krisztusnak szüksége van rám - "Adj innom!" (Jn 4,7). Mennyi kedvességet mutattam iránta az elmúlt héten? Neve jó hírét hirdette-e az életem?

Isten így szól népéhez: "Ti már nem szerettek engem, de én visszagondolok azokra az időkre, amikor még szerettetek." "Emlékezem mátkaságod szeretetére!" Betölt-e a Jézus Krisztus iránti túláradó szeretet most is, mint kezdetben, amikor a magam útját is elhagytam, csakhogy bebizonyítsam neki odaadásomat? Úgy talál-e rám ma Ő, a régi időkre emlékezve, amikor rajta kívül senki mással nem törődtem? Így van-e most is, vagy csak bölcselkedem afelett, hogyan szeressük Őt? Szeretem-e Őt annyira, hogy már nem számít, hova megyek? Vagy csak a tekintélyemet féltem, amivel "tartoznak" nekem és azt méregetem, hogy mennyi szolgálatra kötelezhetnek?

Ha arra gondolva, amire Isten emlékezik, felfedezem, hogy Ő már nem az nekem, aki egykor volt: akkor hadd hasson ez reám megszégyenítően és megalázóan, mert ez a szégyenkezés Isten szerint való szomorúsággá lesz, amely megbánhatatlan megtérést szerez.