Skip to main content

02.24 Az áldozat öröme

"Én pedig nagy örömest áldozom és esem áldozatul a ti lelketekért" (2Kor 12,15).

Amikor Isten Szent Szelleme szívünkbe töltötte Isten szeretetét, önként kezdjük azonosítani magunkat Jézus Krisztusnak az emberek iránti érdeklődésével. Ő pedig mindenféle ember iránt érdeklődik, bárki legyen is az. Nincs jogunk ahhoz, hogy az Úr szolgálatában érzéseink vezessenek; ez az egyik legnagyobb próbája Jézus Krisztussal való kapcsolatunknak. Az az áldozat öröme, hogy önként leteszem az életemet barátomért. Nem dobom el magamtól az életet, hanem odaadom önként érte és másokért, akik iránt Ő érdeklődik - de sohasem egy ügy érdekében. Pál odaadta magát arra az egyetlen célra, hogy embereket nyerjen meg Jézus Krisztusnak. Pál mindig az Úr Jézushoz vonzotta az embereket, sohasem önmagához. "Mindenkinek mindenné lettem, hogy mindenképpen megtartsak némelyeket" (1Kor 9,22). Amikor valaki azt állítja, hogy neki egyedül Isten számára kell egyre szentebb életet élnie, az nem lehet hasznára embertársainak. Az ilyen ember szobortalapzatra állítja fel önmagát - távol a hétköznapi élet forgatagától. Pál odaszentelt személyiség lett: bárhova ment, Jézus Krisztus felhasználhatta az életét. Sokan csak saját céljaik után futnak, így Jézus Krisztus nem veheti hasznát az életüknek. Ha odaszenteltük magunkat neki, nincsenek többé saját céljaink a szolgálatban. Pál megmondta: ő tud mások "lábtörlője" lenni érzékenykedés nélkül, mert életének fő indítórugója az volt, hogy Jézusnak szentelte oda magát. Mi készek vagyunk olyan dolgokra, amelyek minket emelnek ki szellemileg - nem pedig Jézus Krisztust. "Kívánnám, hogy én magam átok legyek... az én testvéreimért" (Róm 9,3). Talán képtelen túlzás ez? Annak, aki szeret valakit, nem túlzás így beszélni. Pál pedig szerette Jézus Krisztust teljes szívéből.