Skip to main content

03.08 Életünk átadása

"Krisztussal együtt megfeszíttettem" (Gal 2,20).

Senki sem lehet egységben addig Jézus Krisztussal, amíg nem kész arra, hogy bűnein kívül a dolgok egész szemléletét is átadja. Ha Isten Szellemétől felülről születtünk, akkor először elengedünk, azután megragadunk. Ennek első mozzanata minden igényünk feladása. Az Úr nem azt akarja, hogy jóságot, kitartást, becsületességet vigyünk neki, hanem a valóságos, igazi bűneinket; ez minden, amit elvehet tőlünk. És mit ad értük cserébe? Valódi, igazi igazságosságot. Azonban fel kell adnunk minden jogcímünket arra, mintha lennénk valakik és igényt tarthatnánk Isten kíméletére.

Akkor azután megmutatja majd Isten Szelleme, hogy még mit kell odaadnunk. A magamhoz való jogigényemet minden formájában oda kell adnom. Kész vagyok-e átadni ragaszkodásomat mindahhoz, amim van: hajlamaimhoz és általában minden máshoz, hogy teljesen azonosuljak Jézus Krisztus halálával?

Mielőtt lemondunk valamiről, keserű, kínzó csalódottság fájdalmán kell átesnünk. Amikor valaki valóban úgy látja magát, amint az Úr látja őt, akkor nem teste utálatos bűnei rémítik meg legjobban, hanem szívének iszonyú büszkesége Jézus Krisztussal szemben. Amikor az Úr világosságában látja meg magát, eltölti szívét a szégyen, az utálat és a kétségbeesés, mert meggyőződik saját mélységes bűnösségéről.

Ha az átadás kérdésével állsz szemben, menj csak át a válságon, adj oda mindent és Isten alkalmassá fog tenni mindarra, amit kíván tőled.