Skip to main content

07.30 A csalódás fegyelmez

"Maga azonban Jézus nem bízta magát reájuk, ...mert ő maga tudta, mi van az emberben" (Jn 2,24-25).

A kijózanodás azt jelenti, hogy az életről nincsenek többé hamis nézeteink. Ha csalódások által józanodunk ki, lehet, hogy keserűvé és keménnyé, szeretetlenül ítélkezővé leszünk mások iránt, de az Istentől való kijózanodás megtanít arra, hogy úgy nézzük az embereket, ahogy vannak, és mégse legyünk barátságtalanul szigorúak, ne vágjunk a szemükbe keserű szavakat. Az életben sok kegyetlenség onnan származik, hogy hiú ábrándokban ringatjuk magunkat. Nem úgy vagyunk őszinték egymás iránt, amilyenek valójában vagyunk, csak az egymás felőli elképzeléseinkhez ragaszkodunk őszintén. Saját elképzelésünk szerint pedig minden vagy nagyszerű és kiváló, vagy aljas és gonosz.

Az ember sok szenvedésének az az oka, hogy nem akar kijózanodni. Valahogy így szoktunk tenni: például szeretünk valakit - és nem szeretjük Istent - tökéletességet és teljes egyenességet várunk tőle, és ha nem ilyen, kegyetlenek és követelődzők leszünk. Azt várjuk az embertől, amire képtelen. Csak egyetlen valaki van, aki az emberi szív utolsó fájdalmas vágyódását is ki tudja elégíteni: az Úr Jézus Krisztus. Ő tudja, hogy minden olyan kapcsolat szerencsétlenül végződik, amely nem az iránta való hűségre épül. Urunk nem bízott emberekben, mégsem volt soha bizalmatlan vagy keserű. Urunk tökéletesen bízott Istenben és abban, amit az Ő kegyelme tehet minden emberért, ezért nem esett kétségbe senki miatt. Ha emberekben bízunk, végül mindenki miatt kétségbe fogunk esni.