Skip to main content

08.03 Isten erős kényszerítése

"Íme, felmegyünk Jeruzsálembe..." (Lk 18,31).

Jeruzsálem Urunk életében az a hely, ahol Atyja akarata iránti engedelmessége elérte a tetőfokát. "Nem a magam akaratát keresem, hanem annak akaratát, aki elküldött engem" (Jn 5,30). Ez az egy uralkodó törekvés végigkísérte egész életén és semmi, sem öröm, sem fájdalom, sem siker, sem sikertelenség nem tudta céljától eltéríteni. "Szilárdan elhatározta, hogy felmegy Jeruzsálembe" (Lk 9,51). Mindenekelőtt arra a nagy dologra kell gondolnunk, hogy felmenjünk Jeruzsálembe, hogy teljesítsük Isten tervét, nem a magunkét. A természeti, testi embernek vannak kitűzött céljai, de a szellemi életben nincs saját célunk. Ma sokat beszélnek a Krisztus melletti döntésről, elhatározásokról, hogy keresztyénné legyünk, de az Újszövetség Isten kényszerítését helyezi előtérbe: "Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket" (Jn 15,16). Isten a mi tudatos elhatározásunk nélkül vett fel minket terveibe, nem saját döntésünk alapján. Nem tudjuk felfogni, mi Isten célja, sőt minél tovább megyünk, annál bizonytalanabbnak látszik. Csak azért látszik úgy, mintha Isten célt tévesztett volna, mert mi rövidlátók vagyunk, nem látjuk az Ő célját. Új életünk kezdetén saját elképzeléseink vannak Istennek velünk való céljáról: "Arra választott, hogy ide vagy oda menjek", "elhívott erre a különleges munkára". Elmegyünk és végezzük azt a munkát, mégis továbbra is ott van Isten kényszerítése. Nem a munka a lényeg, amit végzünk, semmiség az egész - csak állványozás Isten nagy terveihez képest. "Maga mellé vette a tizenkettőt..." Ő folytonosan magához fogad minket. Nagyobb valóság ez, mint amit eddig láttunk.