Skip to main content

09.18 Az Ő kísértése és a miénk

Kísértés

"Nem olyan főpapunk van, aki ne tudna megindulni gyarlóságainkon, hanem aki mindenben megkísértetett, hozzánk hasonlóan, kivéve a bűnt" (Zsid 4,15).

Újjászületésünk előtt csak azt a kísértést ismerjük, amiről Jakab beszél: "Ki-ki megkísértetik, amikor vonja és édesgeti tulajdon kívánsága" (Jak 1,14). Az újjászületés által egy másik területre lépünk, ahol más kísértésekkel kell szembenéznünk, olyanféle kísértésekkel, amelyekkel Urunk találkozott. Jézus kísértései nem közelítenek meg minket; nincs semmi közük emberi természetünkhöz. Urunk kísértései egészen más körben mozognak, mint a mieink mindaddig, amíg újjá nem születünk és testvéreivé nem leszünk. Urunk kísértései nem emberi kísértések, hanem az emberré lett Isten kísértései. Az újjászületés által Isten Fia alakot ölt bennünk, és most már a mi testi életünk ugyanaz a keret számára, ami földi életében a saját teste volt. A Sátán nem azzal kísért, hogy rosszat tegyünk, ő azt akarja elérni, hogy elveszítsük, amit Isten az újjászületés által belénk helyezett, ti. azt a lehetőséget, hogy Istennek értékesek legyünk. Nem azért jön, hogy bűnre csábítson, hanem hogy más szempontokra rendezkedjünk be. Csak Isten Szelleme tudja ebben felismerni az ördög támadását.

A megkísértetés nem más, mint amikor idegen hatalom kipróbálja, vajon a személyiség ragaszkodik-e szellemi kincseihez. Így értjük meg Urunk kísértéseit is. Miután Jézus bemerítkezésében elfogadta elhívatását, hogy a világ bűnét magára vegye, Isten Szelleme azonnal próbára tette Őt az ördög olvasztótégelyében. De Jézus nem engedett a kísértésnek. Bűn nélkül jött ki a próbából, személyiségének szellemi kincseit sértetlenül megőrizte.