Skip to main content

10.05 Elfajulásra való hajlam

"Azért amint egy ember által jött be a világba a bűn, a bűn által pedig a halál, és a halál minden emberre elhatott, mivel mindenki vétkezett" (Róm 5,12).

A Biblia nem azt mondja, hogy Isten egy ember bűne miatt büntette az egész emberiséget, hanem hogy a bűn adottsága - az, hogy igényt tartok saját magamra - egy ember által hatolt be az emberiség életébe. De sokkal mélyebb kijelentés az, hogy egy másik EMBER magára vette és el is törölte az emberiség bűnét (Zsid 9,26). A bűnre való hajlam nem az erkölcstelenség vagy a gonosztett, hanem az érvényesülési vágy: "Én vagyok a magam istene." Ez a hajlam kialakíthat bennünk akár nemes erkölcsösséget, akár becstelen erkölcstelenséget, de csak egy alapon: igénylem az önmagamhoz való jogomat. Amikor Urunk előtt ott álltak a gonosz minden erejével megszállt emberek és olyanok is, akik tisztán, erkölcsösen és becsületesen éltek, Ő nem figyelt sem az egyik romlottságára, sem a másik erkölcsösségére, hanem arra nézett, amit mi nem látunk: a természetes hajlamra.

A bűn velem született és nem tudok hozzányúlni. Csak Isten nyúlhatott hozzá a váltságban. Jézus Krisztus keresztje által Isten megváltotta az emberiséget az öröklött bűnadottság miatti kárhoztatás alól. Isten soha nem az öröklött bűnért teszi felelőssé az embert. Nem azért ítél el, mert a bűn adottságával születtem, hanem azért, mert amikor ráébredek, hogy Jézus Krisztus eljött engem megszabadítani, visszautasítom az Ő szabadítását. Ettől a pillanattól kezdve a kárhozat bélyegét viselem. "Ez pedig a kárhoztatás, hogy a világosság a világba jött, és az emberek inkább szerették a sötétséget, mint a világosságot" (Jn 3,19).