Skip to main content

12.10 A természeti élet odaáldozása

"Ábrahámnak két fia volt, az egyik a szolgálótól, a másik a szabad asszonytól" (Gal 4,22).

A Galatákhoz írt levelében Pál nem a bűnnel foglalkozik, hanem azzal, milyen viszonyban van egymással a szellemi és a természeti. A természeti életnek szellemivé kell válnia azáltal, hogy odaáldozzuk, különben szörnyű hasadás áll be az életünkben. Miért rendelkezett Isten úgy, hogy a természetit fel kell áldozni? Nem rendelkezés ez, hanem az Ő beleegyező akarata. Az Ő rendelése az volt, hogy a természeti élet engedelmesség által formálódjék szellemivé. A bűn miatt kell a természetit odaáldoznunk. Ábrahámnak először oda kellett áldoznia Izmáelt, mielőtt feláldozta Izsákot. Többen közülünk szellemi áldozattal akarnak Istennek áldozni, mielőtt odaáldozták volna a természetit. Csak egyféleképpen áldozhatunk szellemi áldozattal Istennek: ha testünket odaadjuk élő áldozatul. A megszentelődés sokkal több, mint csupán a bűntől való szabadulás, azt jelenti, hogy megváltott önmagamat önként kiszolgáltatom Istennek, kerüljön, amibe kerül.

Ha nem áldozzuk fel a testit a szellemiért, a természeti élet kigúnyolja Isten Fiának életét bennünk és állandóan ingadozóvá tesz. A meg nem fegyelmezett szellemi életnek mindig ez a következménye. Rosszul járunk, amikor nyakasan tiltakozunk az ellen, hogy testileg, értelmileg és erkölcsileg fegyelmezzük magunkat. "Engem gyermekkoromban sem fegyelmeztek" - mondod. Akkor most kell fegyelmezned magadat. Ha nem teszed, Istenért való személyes életedet teljesen szétrombolod.

Isten addig nem áll természeti életünk mellé, amíg mi azt kényeztetjük. De amint kitaszítjuk a pusztába és elszántan féken tartjuk, Isten vele lesz, forrásokat és oázisokat nyit meg és beteljesíti a természeti számára adott minden ígéretét.