Ha nem jön velünk a te orcád, akkor ne is vigyél tovább bennünket! (2Móz 33,15)
Amikor eljön õ, az igazság Lelke, elvezet titeket a teljes igazságra. (Jn 16,13)
Uram! Hirdetem jóságodat, nagy tetteidet és szeretetedet!
A meggyógyított elment, és hirdetni kezdte a Tízvárosban, hogy milyen nagy jót tett vele Jézus. (Mk 5,20)
Sokszor sok minden olyan kilátástalannak látszik. Mit hoz a jövõ? Hová tart a globalizálódó világ? Miért hal éhen percenként valaki világunkban? Miért a sok szenvedés, katasztrófa, fegyverkezés és gyûlölet? Miért törnek össze családi életek? Miért nem tudunk békességben, szeretetben és boldogságban élni egymás mellett, holott minden embernek ez az alapvetõ, hõn áhított vágya?
Kérdések, melyek újra meg újra megkísértenek, próbára teszik hitünket, a Megváltó Jézus Krisztusba vetett reménységünket. Sátán kísért ilyenkor, ahogyan tette ezt a pusztában a Mesterrel, tette a gadarai megszállottal a Genezáreti-tó túlsó partján. Holott, van-e valami, amit magunkkal hoztunk volna ebbe a világba? Van-e valami, amit nem ingyen, kegyelembõl, szeretetbõl kaptunk? Honnan van az életünk? Honnan vannak szüleink, szeretteink? Honnan van értelmünk, testünk és lelkünk? Mire használjuk, vagy éppen mire fecséreljük el azokat? Igen, ha lelkünk mélyén, ott a belsõ szobánkban szembe nézünk az élet csodájával, s benne egyéni életünkkel, nem lehet nem észrevenni a Teremtõ jóságát, hatalmát, szeretetét. Félre azért minden kísértõ gondolatot! Szegezzük tekintetünket továbbra is a kereszten értünk szenvedett Úrra! Uram! Hadd hirdessem jóságodat, nagy tetteidet és mérhetetlen szeretetedet!
Ha valaki élete keresztjére nem csupán, mint a vak végzet, sors által adatottra tekint, hanem mint Krisztussal való szent közösségre, az Jeruzsálem felé tart. (R. Hübler)
Úr Jézus Krisztus! Köszönjük, hogy te mindig velünk vagy. Ez a mi reménységünk, életünk minden napján, akár jó, akár rossz napokat kell átélnünk. Soha ne engedd, hogy elfeledjük ezt. Kérünk, ehhez add a te erõdet, kegyelmedet és Szentlelkedet. Ámen.