Skip to main content

A szeretetnek ellenállni?

Az Úr erőt ad népének, az Úr megáldja népét békességgel. Zsolt 29,11

Jézus így imádkozott: megismertettem velük a te nevedet, és ezután is megismertetem, hogy az a szeretet, amellyel engem szerettél, bennük legyen, és én is őbennük. (Jn 17,26)

Jézus Krisztus mindenben Isten akaratát cselekedte. Az Atya szerette a Fiút, és az ő kezébe adott mindent. (Jn 3,35) Annak az embernek, aki el akar veszni, egész életében meg kell vetnie Isten szeretetét! Könnyű ez? Azt mondják, hogy a szeretet nagy hatalom a világban. A Biblia pedig ezt mondja: Bizony, erős a szeretet, mint a halál, legyőzhetetlen a szenvedély, akár a sír. Úgy lobog, mint a lobogó tűz, mint az Úrnak lángja. Sok víz sem tudja eloltani a szeretetet, folyók sem tudják elsodorni. Tehát a szeretetnek ellenállni annyi, mint egy nagy hatalommal harcban lenni (Én 8.6-7). Isten szeretete körülölel bennünket születésünk percétől halálunk órájáig. Ha nehéz az emberektől jövő szeretetnek folyton ellenállni, mennyivel inkább nehezebb Istennek túláradó szeretetét egész életünkben megvetni. Isten szeretete az ő egyszülött Fiát áldozta az elveszett, vele ellenséges világért. Ó, én nyomorult ember! Hátam mögött a legszomorúbb élet, mert elutasítottam magamtól egy ilyen Atyának a szeretetét! Ha lehetséges elutasítani a szeretet, lehetetlen elutasítani a kegyelmet. A kegyelem így szól: Megnyitottam előtted a menny kapuját, fehér ruhát készítettem számodra, pálmát adok a kezedbe, fejedre koronát, csak jöjj és nyújtsd ki kezed!

Ha elfogadod mindezeket a jótéteményeket (azaz hiszel az ő jóságában és segítségében), akkor bizonnyal tiéd is lesz, akkor ajándékba kaptad Krisztust. (Luther)

Örvendezik az én lelkem, gyönyörködöm a Bárány Jézus dicsőségében! Ámen.