Skip to main content

Adjuk meg mindenkinek, ami jár

Szárnyaid árnyékában keresek oltalmat, míg elvonul a veszedelem. (Zsolt 57,2b)
Hit által hagyta el Mózes Egyiptomot, nem félt a király haragjától, hanem kitartott, mint aki látja a láthatatlant. (Zsid 11,27)

Tiéd a dicsõség, a tisztesség és a hála, Urunk!

Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami az Istené. (Mk 12,17)

Képzeljük el a következõ helyzetet: Egy olyan ember vagyok, akinek nagy vagyona van, ám ezt nem õrizgetem féltetten a bankszámlámon, hanem mindig forgatom, s nincs olyan nap, hogy ne adnék másnak belõle önzetlenül. Nem keveset, sokat osztok így szét. Mindezek ellenére, sosem fogy ki a kasszám. (Ilyen nem létezik - gondoljuk - ki az, aki manapság így él, hiszen élelmesnek kell lenni a megéléshez! Ez így van, nem nagyon jellemzõ ránk az elõbb leírt kép, de tegyük fel most, hogy ez így van.) Ha ilyen ember lennék, azt hiszem, megilletne az, hogy akinek adok, az tiszteljen, megbecsüljön, hálás legyen nekem adományaimért, s végképp elfogadhatatlan lenne, hogy megvessen, semmibe vegyen, gúnyoljon és hálátlan legyen velem szemben.
S most újból olvassuk el a kijelölt igét: Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami az Istené. Mindenkinek azt adjátok, ami õt megilleti. S tegyük fel akkor a következõ kérdéseket: Mi az, ami megilleti a császárt? Mi az, ami megillet téged? Mi az, ami megilleti Istent?
Isten az a személy, aki úgy viselkedik velünk, mint az elképzelt szituációban az az ember, akinek a helyzetébe beleképzelted magad. Jel 4,11 leírja azt, hogy mi illeti meg Istent, s miért illeti meg mindez õt: Méltó vagy, Urunk és Istenünk, hogy tiéd legyen a dicsõség, a tisztesség és a hatalom, mert te teremtettél mindent, és minden a te akaratodból lett és teremtetett. Újból értékeljük át az életünket, vizsgáljuk meg magunkat, valóban megadjuk-e mindenkinek azt, ami õt megilleti? Istennek azt, ami az Istené, s embernek azt, ami az emberé!

Magamat adtam oda, a legnagyobb árat fizettem érted, örökké szeretlek, enyém vagy egészen! (Simon András)

Istenem, oly sokszor elfelejtem azt, hogy te adtál nekem mindent. Nem akarok hálátlan gyermeked lenni, fogadd köszönetemet mindenért. Ámen.