Skip to main content

Aki a növekedést adja

Isten az én kõsziklám és szabadítóm, erõs váram, nem ingadozom. (Zsolt 62,7)

Jézus mondta: "Aki hozzám jön, hallja beszédeimet, és azok szerint cselekszik: megmutatom nektek, kihez hasonló. Hasonló ahhoz a házépítõ emberhez, aki leásott, mélyre hatolt, és a kõsziklára alapozott: amikor árvíz jött, beleütközött az áradat abba a házba, de nem tudta megingatni." (Lk 6,47-48)

Tedd szívünket termékeny szántófölddé!

Aki pedig magot ad a magvetõnek, és eledelül kenyeret, megadja és megsokasítja vetõmagotokat, és megszaporítja igazságotok gyümölcsét. (2Kor 9,10)

A hit magja, mely az emberi szívben csírázik ki, nagyon kicsinek és jelentéktelennek tûnik. Olyan, mint a mustármag, amely kisebb minden más magnál, mégis hatalmas fává terebélyesedik. Ez a mag nem más, mint Isten igéje, mely elhintve az emberi szívekbe, felébred, növekszik és erõsödik. Más, aki ültette, más, aki öntözte; más a vetõ, és más az arató. Pál apostol arra figyelmeztet: az sem számít, aki ültet, az sem, aki öntöz, hanem csak Isten, aki a növekedést adja. Mint minden magától növekedõ vetésnél, a magvetõ elveti a magot a szántóföldbe, aztán telnek a hetek, hónapok, de nem tudja, hogyan történik a növekedés, Isten láthatatlan titka marad. Ehhez a láthatatlan növekedéshez Isten táplálékot is ad, olyat, amely nélkülözhetetlen a lelki-szellemi fejlõdéshez. Jézus errõl így beszélt: Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik. Az evangélium igéiben olyan mennyei eledelt kapunk, amely a lélek éhségét hivatott megelégíteni hittel, reménységgel és szeretettel. És ne feledjük azt a felfoghatatlan, mégis legfontosabb táplálékunkat, melyet Krisztus saját testének és vérének szétosztásával hagyott ránk: az örök élet táplálékát. A hit növekedése nem öncélú: nem válhat a hívõ saját céljainak, üdvének önzõ eszközévé; nem is kizárólag Isten dicsõségére történik mindez, hanem mások javára, üdvének munkálására. Ezért vannak a hitnek gyümölcsei, hogy a hitben még gyengébbek részesülhessenek annak áldásaiból.

Nem elsõsorban a hited és látványos jó cselekedeteid üdvözítenek, hanem a szereteted, amellyel ezeket valóra váltod. (Simon András)

Urunk! Bocsásd meg nekünk, hogy sokszor nem figyelünk oda igédre. Lelkünk ilyenkor olyan, mint a sziklás föld. Nyisd meg szívünket igéd meghallására, és add, hogy termékeny talajba hulljanak a te mennyei magjaid! Ámen.