Hálát adok az Úrnak teljes szívembõl, elbeszélem minden csodatettedet. (Zsolt 9,2)
Vakok látnak, és bénák járnak, leprások tisztulnak meg, és süketek hallanak, halottak támadnak fel, és szegényeknek hirdettetik az evangélium. (Mt 11,5)
Asszony, Ímhol a te fiad! Ímhol a te anyád! János 19,26-27
Anyád érzelmeit nem akarom képzeletemben kiszínezni. Meg nem is tudnám. Csak számbaveszem néhány életvonását a Bibliámból. Amikor kisfiú voltál és mennyei Atyád házában feledkeztél, akkor sok gonddal keresett. És amikor megtalált, szemrehányás buggyant ki az ajkán: "Fiam! Miért cselekedted ezt velünk?" Késõbb nem értette, miért vagy folytonosan úton? Miért nem elég számodra a názáreti csöndes otthon? A Golgotán sem igen értett meg többet, mint eddig. Egyfelõl vagyok csak bizonyos: halálodig anya maradt. Azaz: szeretett. Azért van itt most is a kereszt alatt.
Tanítványodról is bajos volna többet mondani ennél: szeretett.
Uram!
Ezt a két csöndes lelket - anyádat és tanítványodat - halálod óráján (így is mondhatnám: halálod árán) egymással összekötözted. Ezután Teérted szeressék egymást. A golgotai óra óta ugyanúgy jutalmazod meg mindazokat, akik hozzád való szeretetükkel állanak keresztfád tövében. Kezüket egymásba kulcsolod. Szabad nekik egymást Teérted szeretniök.