Skip to main content

Elhívás és válasz

Egy rövid szempillantásra elhagytalak, de nagy irgalommal összegyûjtelek. (Ézs 54,7)
Jézus így szólt Tamáshoz: "Mivel látsz engem, hiszel: boldogok, akik nem látnak és hisznek." (Jn 20,29)

Ha akarom, hogy õ megmaradjon, amíg eljövök, mi közöd hozzá? - Te kövess engem! János 21,22

Ugyanannak a szónak más és más csengést ad a helyzet, amelyben elhangzik. Vagy három esztendõvel elõbb ugyanígy hívtad el Pétert. A fiatal halászfiú abban a szavadban találkozott a "sorsával". Habozás nélkül, boldog örömmel utánad indult. Nyomodban járva sok csodának volt szemtanúja. Királyok és próféták irigyelhették volna érte. De az út nem volt játék. Téged követni: lemondás, önmegtagadás, szolgálat és - ó, most már jól tudja - kereszt, kereszt! Föltámadásod utáni hívó szavadat megelõzõen pedig még szépítgetés nélkül föltártad elõtte végét is: az erõszakos halált (Ján. 21,18).
Akkor - három év elõtt is - hívtad Pétert. Nem kényszerítetted. Most is önkéntes követésedre hívod. Maradhatott volna. De mind a kétszer elfogadta. Így lett áldott az élete.

Uram!
Gyermekségem ideje óta hallom hívó szavadat. Nehéz viszonyok között is hívtál. Áldalak érte. Sõt kérlek: ne szûnj meg hívni. Hadd halljam ezt a szót akkor is, amikor nem munkára, küzdelemre hívsz már, hanem nyugalmadba.