Visszaemlékezem a régi napokra, végiggondolom minden tettedet, elmélkedem kezed alkotásain. (Zsolt 143,5)
Pál írja: Júdea keresztyén gyülekezetei ezt hallották: "Aki egykor üldözött minket, most hirdeti azt a hitet, amelyet valamikor pusztított." És dicsõítették énértem az Istent. (Gal 1,22-24)
Istenem! Kérlek, vidámítsd szívemet, add, hogy érezzem szeretetedet!
Zsolt. 139.1-24 „A karmesternek: Dávid zsoltára. URam, te megvizsgálsz, és ismersz engem. Tudod, ha leülök vagy ha felállok, messziről is észreveszed szándékomat. Szemmel tartod járásomat és pihenésemet, gondod van minden utamra. Még nyelvemen sincs a szó, te már pontosan tudod, URam. Minden oldalról körülfogtál, kezedet rajtam tartod. Csodálatos nekem ez a tudás, igen magas, nem tudom felfogni. Hova menjek lelked elől? Orcád elől hova fussak? Ha a mennybe szállnék, ott vagy, ha a holtak hazájában feküdnék le, te ott is ott vagy. Ha a hajnal szárnyaira kelnék, és a tenger túlsó végén laknék, kezed ott is elérne, jobbod megragadna engem. Ha azt gondolnám, hogy elnyel a sötétség, és éjszakává lesz körülöttem a világosság: a sötétség nem lenne elég sötét neked, az éjszaka világos lenne, mint a nappal, a sötétség pedig olyan, mint a világosság. Te alkottad veséimet, te formáltál anyám méhében. Magasztallak téged, mert félelmes és csodálatos vagy; csodálatosak alkotásaid, és lelkem jól tudja ezt. Csontjaim nem voltak rejtve előtted, amikor titkon formálódtam, mintha a föld mélyén képződtem volna. Alaktalan testemet már látták szemeid; könyvedben minden meg volt írva, a napok is, amelyeket nekem szántál, bár még egy sem volt meg belőlük. Mily drágák nekem szándékaid, Istenem, mily hatalmas azoknak száma! Számolgatom, de több a homokszemeknél, s a végén is csak nálad vagyok. Bár megölnéd, Istenem, a bűnöst, és távoznának tőlem a vérontó emberek! Akik csalárdul beszélnek rólad, ellenségeid, hazugul mondják ki nevedet. Ne gyűlöljem-e gyűlölőidet, URam? Ne utáljam-e támadóidat? Határtalan gyűlölettel gyűlölöm őket, hiszen nekem is ellenségeimmé lettek. Vizsgálj meg, Istenem, ismerd meg szívemet! Próbálj meg, és ismerd meg gondolataimat! Nézd meg, nem járok-e téves úton, és vezess az örökkévalóság útján! ”
Péter - két bilinccsel megkötözve - két katona között aludt, az ajtó elõtt pedig õrök õrizték a börtönt. És íme, az Úr angyala odalépett hozzá, és világosság támadt a cellában; oldalát meglökve felébresztette Pétert, és így szólt hozzá: "Kelj fel gyorsan!" Erre lehulltak a bilincsek Péter kezérõl. (ApCsel 12,6-7)
Érezted-e már magad teljesen elveszettnek? Voltál-e már olyan helyzetben, ahol teljes kilátástalanság vett körül? Vagy talán épp most kerültél olyan körülmények közé, hogy nem látod a kiutat, mintha egy sûrû, sötét, fekete erdõ mélyére kerültél volna?
Megvan-e még a reményed a szabadulásra, vagy már úrrá lett rajtad a félelem? Isten igéje ma arra int, hogy ne essél kétségbe még a leglehetetlenebbnek tûnõ helyzetekben sem, mert õ éppen az ilyen körülmények között tudja megmutatni rajtad kegyelmét, szabadítását. Isten elsõsorban nem a hegyen tanít, dicsõsége nem ott látszik meg leginkább. Mint ahogy egy gyertya fénye sem a nappali fényben hoz világosságot, hanem a komor éjszakában. Isten hatalma is éppen a legnehezebb idõben mutatkozik meg leginkább.
Vidd hát Isten elé életedet, s kérd az õ kegyelmét és irgalmát, s meglátod, hogy nem marad megválaszolatlanul. Elküldi az Úr mentõ seregét, mert nem engedi, hogy elvesszen akárcsak egy is gyermekei közül.
Megtanulni mindazt, amire Isten a nyomorúság által akar megtanítani, fontosabb, mint kijutni a nyomorúságból. (Ismeretlen szerzõ)
Hová futhatnék el bûneim terhével? Ezen a nagy világon sehol meg nem találom az én segítségemet, mely levenné terhemet.
A bûn nemcsak foltokkal szennyezett be, hanem egész lelkemet beborította. Istennek el kellene kergetnie maga elõl, mint tisztátalant; De szent vérének egyetlen cseppje is oly nagy csodákat tesz, ezért nem taszít el magától. Az Úr sebei olyanok, mint a nyílt tenger, melybe bûneimet lesüllyeszthetem; És ha ehhez a vízáradathoz folyamodom, az megtisztít engem minden folttól.
Bõséggel buzogj, te isteni forrás! Óh, boríts el teljesen vérvörös ár! Már érzi a szívem a feloldó vigaszt, már süllyed a mélybe bûnöm terhe, lemossa vétkeim foltját az Úr.
Én a világ legkisebbje vagyok, és mivel e drága vér véghetetlen ereje minden bizonnyal megtart - mert minden cseppje, mégha oly kicsiny is, az egész világot megtisztíthatja a bûntõl -, így kérlek, Uram: rajtam ne vesszen kárba, legyen javamra, hogy a mennyet megörökölhessem.
Szívem úgy emeld fel a te Szentlelkeddel, hogy semmilyen kudarcom tõled el ne válasszon: a jó úton haladjak, s mindig veled maradjak! (Bach: 5. kantáta, 1-3., 6., 7. tétel)
Uram! Te látod nehézségeimet, nyomorúságos sorsomat. Tudom, hogy semmi sincs akaratodon kívül. Add, hogy békességgel tudjam elhordozni keresztemet, és türelemmel várjam szabadításodat! Ámen.