Skip to main content

Hirdetem a te neved dicsőségét

Uram, taníts meg utadra, vezess a helyes ösvényen. (Zsolt 27,11)

Az ő isteni ereje megajándékozott minket mindazzal, ami az életre és a kegyességre való, azáltal, hogy megismertük őt, aki saját dicsőségével és erejével hívott el minket. (2Pt 1,3)

Mindaz, amiről a világ azt hiszi, hogy megvan neki, nekünk igazán megvan Krisztusban. Az Istentől született ember Istenben él. Mint ahogy a külső ember, amely a földből vétetett, csak a földből élhet, úgy a belső ember, amely Istentől született, csak Istenből élhet. Van egy olyan világ, amellyel semmiféle egyezményekbe bocsátkoznunk nem szabad, de van egy elveszett világ, amelyet szeretnünk kell. Ezt a világot Isten úgy szerette, hogy egyszülött Fiát adta oda érte. Így ismertük meg Urunkat, és ebbe a világba hívott el minket, hogy legyünk a világ világossága. Vajon imádkozunk elég kitartóan elveszett emberekért, vagy csak mindig magunkért imádkozunk? Emlékezzünk Ábrahámra, hogyan hajolt meg, és könyörgött Isten előtt Sodomáért. A Krisztus dicsőségével és erejével elhívott ember nem lehet közönyös az emberek sorsa, állapota iránt. Ahogyan Jézus sem szólhatott és cselekedhetett másképpen, mint ahogy az Atya mondta neki, úgy ha Krisztusban vagyunk, mi sem tehetünk másképpen. Aki Jézusban hisz, cselekszi azt, amit ő mond, megtartja beszédét és szereti őt.

Aki Istenben van, elég dicsősége van annak, mert Isten maga annak dicsősége. Nem lehet több dicsőségünk, mintha mindenkor Istennek adjuk a dicsőséget. (Guyon asszony)

Dicsérlek téged, nagy Isten, mindörökkön-örökké hirdetem a te neved dicsőségét. Adj szívembe téged imádó szent érzületet, tégy engem, szegény, bűnös gyermekedet neved magasztalásának hírnökévé. Ámen.