Alaktalan testemet már látták szemeid; könyvedben minden meg volt írva, a napok is, amelyeket nekem szántál. (Zsolt 139,16)
Krisztus mondja: "Ne aggódjatok életetekért." (Mt 6,25a)
Hallgasd meg, Uram, imádságomat, jusson el hozzád kiáltásom! (Zsolt 102,2)
Vessétek a hálót a hajónak jobboldala felõl - és találtok! János 21,6
Föltámadásodkor teljes dicsõségedben jelentél meg a tieidnek és mégis ugyanaz voltál, akinek addig ismertek téged. Ezért olyan kedvesek a föltámadásod utáni megjelenésedrõl szóló történetek. Köztük ez is, amely szerint a Genezáret-tó partján, küzdelmes - sõt eredménytelennek látszó - munkájukban kerested meg tanítványaidat.
Amíg evangéliumodat vándorprófétaként hirdetted, tanításodból gyakran kicsendült ez a hang: nem ismered el követõdnek azt az embert, aki a munka fáradalmát másokra hárítja, mert õ maga imádkozni akar. Elutasítottad az imádatot, amely a hûséges hivatásteljesítés rovására történik. Ezt erõsítetted meg föltámadásod után is.
Uram!
Nem a képzelõdésem mondja, hanem a tapasztalatom: ha munkára indulok, szemedet mindig rajtam tartod. Bárhol végezzem is fáradsággal járó föladatomat; velem vagy. Részt veszel munkámból. Tanácsolsz. Erõm fogyatkozása sem kerüli el figyelmedet. Ha az eredménytelenség homálya eltakarja is elõlem alakodat, boldogulásom hajnalóráján tisztán látlak és tudom: mindig is ott voltál. Ha nem láttalak is.