Skip to main content

Hitben járunk, nem látásban

Ó, Uram! Add, hogy kételkedésünk megszűnjön!

Hitben járunk, nem látásban. (2Kor 5,7)

Elgondolkodtató ez az igeszakasz, mert önvizsgálatra indíthat minket, ha fel merjük vállalni ezt a nehéz feladatot. Mindig merünk Istenre hagyatkozni? Valóban bízunk az ő megtartó szeretetében? Valóban hisszük, hogy ő jelen van az életünkben? Esetleg csak akkor hagyatkozunk rá, figyelünk rá, ha valamilyen nehéz feladat előtt állunk? Csak akkor dicsőítjük őt, ha a munkánk gyümölcsét rögtön megláthatjuk? Ha ez így van, akkor a mi készülékünkben van a hiba. Nem vagyunk egy hullámhosszon Istennel. Mert az Úr szeretetének megtapasztalása valami igen finom műszerhez hasonló. Sokkal érzékenyebb a bűnre és a kegyelemre, mint a hőmérő higanyszála a melegre és a hidegre. Ha szelídek vagyunk és ügyelünk arra, hogy gondolatainkkal, szavainkkal és életünkkel az Urat dicsőítsük, akkor ő szeretetének számtalan jelével áraszt el minket. Az igaz hitnek nincs szüksége a közvetlen, azonnali látásra. Az igaz hit feltétlen bizalom Istenben. Tökéletes ráhagyatkozás, amiben nincsen egy szemernyi kételkedés sem. Ha ezt fel merjük vállalni, akkor meg fogjuk látni Isten gondviselésének jeleit is. Ezek a jelek eddig is körülvettek minket, csak kételkedésünk, hitetlenségünk miatt nem láttuk azokat. Isten valóban munkálkodik az életünkben, csak rá kell hangolódnunk az ő hullámhosszára. Engedjük, hogy Isten "bemérjen" minket.

Isten művében több helye van a hitnek, mint a látásnak. (C. H. Spurgeon)

Mindenható mennyei Atyánk! Köszönjük, hogy igéddel felhívod a figyelmünket hiányosságainkra. A hitetlenség és az állandó kételkedés jellemzi életünket, de te ennek ellenére mégis megszólítasz bennünket. Belenyúlsz az életünkbe, hogy a benned való hit uralja az életünket a hitetlenség helyett. Kérlek, erősítsd meg a szívünket, a lelkünket, hogy egész életünket a benned való hit jellemezze. Ámen.