Nem olyan-e az én igém, mint a tûz - így szól az Úr -, vagy mint a sziklazúzó pöröly? (Jer 23,29)
Jézus mondta: "Azért jöttem, hogy tüzet bocsássak a földre, és mennyire szeretném, ha már lángolna!" (Lk 12,49)
Uram, add ma is kegyelmedet, hogy életem dicsérhessen téged!
Pál írja: Isten kegyelmébõl vagyok, ami vagyok. (1Kor 15,10)
Pál apostol magáról beszél ezekkel a szavakkal, mint a legkisebb apostolról, a torzszülöttrõl, akinek megjelent Jézus. Magát még arra sem tartja méltónak, hogy apostolnak nevezzék, és mégis Isten kegyelme által nagyobb lett az apostoloknál, és többet fáradozott náluk. De mindezt nem saját maga felmagasztalására írja le a korinthusiaknak, hanem ellenkezõleg: Isten kegyelmének nagyságát akarja éreztetni. Kegyelem. Sokszor elsiklunk e szó felett. Mikor használjuk ezt a szót a hétköznapokban? Leginkább jogi tételként ismerjük: kegyelmet kapott, megkegyelmeztek neki. Akkor használjuk, ha valamilyen megérdemelt büntetést, bûnhõdést elengednek. De kinek van joga, kinek van hatalma elengedni a büntetést? Hogyan maradhat például egy gyilkos büntetlenül? Emberi igazságérzetünk lázadozik a kegyelem ellen. Ha valakit megkárosítanak, biztos, hogy az elsõ dolga az lesz, hogy kártérítést követel, megtorlást akar, hogy helyrebillenjen a világ és önmaga egyensúlya, igazságérzete.
Meglepõ, sõt emberi gondolkodás számára igazából felfoghatatlan, de Krisztus megbocsáthat az õ megváltó szeretete által, és éppen ez az, ami anynyira megdöbbentõ Krisztusban, hogy õ megbocsátja a bûnös vétkeit anélkül, hogy bûnhõdnie kéne. Te is csak szeretetben bocsáthatsz meg. Bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezõknek. És ennek fényében néha gondoljuk végig, hogy mi hányszor szorultunk Krisztus kegyelmére, megbocsátó szeretetére. Próbáljuk meg ebben is õt követni! Bocsássunk meg! Kegyelmezzünk!
Az ellened elkövetett igazságtalanságokat olyannak tekintsd, mint amelyeket Isten tervezett és ellenõrzött valamilyen rejtélyes okból. (Anthony de Mello)
Uram, add, hogy szeretetedbõl éljek. Ámen.