Az Úrhoz menekülök. (Zsolt 11,1a)
Tudjuk, hogy aki feltámasztotta az Úr Jézust, az minket is feltámaszt (2Kor 4,14)
Krisztus mondja: "Halott voltam, de íme, élek örökkön-örökké, és nálam vannak a halál és a pokol kulcsai." (Jel 1,18)
Jertek, ebédeljetek! János 21,12
Otthonunkban édesanyánk mindennap elmondta ezt az egyszerû mondatot. S mi - gyermekei - örömmel engedelmeskedtünk hívogatásának. Nyugodtan telepedtünk asztal mellé, mert amit számunkra elkészített, azt szeretete adta elénk. Gondoskodó szeretete nem akkor kezdõdött, amikor hívó szavát hallottuk. Már a nap hajnalóráján is sok gondja szõttesében szeretete volt az összetartó aranyszál.
Uram!
Föltámadásod után a Genezáret-tó partján ilyen egyszerû szóval hívtad magadhoz tanítványaidat. Nem akkor elõször. Nemcsak számukra volt hívó szavad. A pusztában ezreket hívtál csodatévõ szereteted asztalához.
Legmélyebben ott látok bele szeretetedbe, ahol az Úrvacsora szentségét rendelted. Akkor testedrõl mondtad: ez az élet kenyere. Véredrõl: örök élet itala. Nemcsak munkádat, idõdet, fáradságodat áldoztad értünk, hanem önmagadat.
Örök életemet így táplálhatom csak. És mégis - olyan kevésszer hallgatok rád.
Indíts engedelmességre.