Skip to main content

Jöjj, add segítségedet mindahhoz, amihez kevés saját erőnk!

Törekedj igazságra, kegyességre, hitre, szeretetre, állhatatosságra, szelídlelkűségre. (1Tim 6,11)

Meztelennek érzem magam. Védtelennek. Kiszolgáltatottnak. Úgy érzem, a világ legkisebb szellője is megölne. Felkapok valamit, hogy ne fázzak. Felöltöm magamra az igazságot. Így már jobb egy kicsit. De a szellő erősebben fúj. Felveszem hát a kegyességet is. Így már jobb. A szellő azonban széllé erősödik, és kitartóan ostromol. Felkapom tehát a hitet is. Így már sokkal jobb. Ekkor a szél feltámad és felkavarja a port. Így a szeretetet is magamra veszem. Így már egészen más. De a szél nem tántorít, zúgni kezd, és elsötétül az ég. Felöltöm hát az állhatatosságot. Így már sokkal-sokkal jobb. A szél viharossá rősödik, felhők gyűlnek az égre, és elered a zápor. Magamra kapom a szelídlelkűséget is, az utolsó ruhadarabot. Így már nem is lehet jobb. A szél tombolni kezd, a zápor ömlik, villámok cikáznak, és mennydörgés szaggatja a környéket. De már nem kell magamra vennem semmit. Legyőzhetetlen vagyok.

 Azt az ügyet, amely tartós győzelmet akar aratni, vidám, ártatlan embernek kell képviselnie. (Henrik Ibsen)

Istenem! Mindennap felkelek, hogy a saját lábamra álljak. Mindennap felkelek, és újra az élet sűrűjében állok. Naponta ki kell állnom embereket. Mindennap ez áll rám és az egész világra körülöttem: mindenben és minden mögött te állsz, Istenem! Köszönöm, hogy naponta mellettem állsz és kiállsz mellettem. Adj, kérlek, állóképességet nekem is, és támogass, hogy megálljak a hitben, reményben és a tőled tanult szeretetben. Ámen.