Fölragyog majd az igazság napja számotokra, akik nevemet félitek. (Mal 3,20a)
Az éjszaka múlik, a nappal pedig már egészen közel van. Tegyük le tehát a sötétség cselekedeteit, és öltsük fel a világosság fegyvereit. (Róm 13,12)
Szemem állandóan az Úrra néz. (Zsolt 25,15)
Aki az eke szarvára teszi a kezét, és hátratekint, nem alkalmas az Isten országára. (Lk 9,62)
Élói! Élói! Lamma sabaktáni!? Én Istenem! Én Istenem! Miért hagytál el engemet? Márk 15,34.
Kiáltásodat a keresztfa alatt álló csúfolodók közül egyesek félreértették. Az idõk folyamán híveid között is voltak, akik fölvetették a kérdést: Nincs-e itt valóban félreértésrõl szó? Attól féltek, hátha végsõ órádnak ez a szava leronthatja egész életmûvedet. Pedig nincsen félreértés. Ez a kiáltásod - anyanyelveden - pontosan így hangzott el. Kevés dologról lehetek bizonyosabb, mint errõl. Zsoltáridézet ez. Úgylehet, már gyermekséged napjaiban így rögzítõdött lelkedben. Kegyeletes szándékkal ezt senki nem adhatta utólagosan ajkadra. Nincs mit okoskodnom ezen. Elég, ha megértem belõle, milyen borzasztó nehéz volt a föladat, melyet magadra vettél.
Uram!
Te szeretted magadat "Ember Fiá"-nak nevezni. Az voltál. Ez is mutatja. Válasz nélkül maradt kérdéssel haltál meg - mint mindenki, aki itt emberként él. A válasznélküli kérdés lehet nagyon kínzó. De több az áldása, mint a kínja. Áldása: Istent keresi.