Áldott legyen Isten, mert nem utasította el imádságomat, szeretetét nem vonta meg tõlem. (Zsolt 66,20)
Krisztus mondja: "Kérjetek és megkapjátok, hogy örömötök teljes legyen." (Jn 16,24)
Atyám, adj világosságot, mert sötétségben járunk!
Jézus mondja: "Aki titeket hallgat, engem hallgat." (Lk 10,16)
Nagy felelõsség van rajtunk, keresztény embereken. Szavainkra ügyelnünk kell, nehogy egy mondatunk akaratlanul is megbotránkozást okozzon. Lehet, hogy valaki éppen azért utasítja majd el Jézust, mert nem látja bennünk õt. Ezért minden hívõ embernek úgy kell élnie, hogy rajtunk keresztül az Urat láthassák és hallhassák az emberek.
Vigyázni kell szavainkra! Nem elég azt mondanunk, hogy mi keresztények vagyunk, hanem úgy is kell élnünk. Ha valóban szeretjük az Urat, akkor meg kell ragadnunk minden alkalmat, hogy az emberek általunk is megismerhessék Jézust.
Egy csendesnapon beszélgettem középiskolás fiatalokkal. Amikor elõjött a kérdés, hogy ki hisz Istenben, csupán néhányan tették fel a kezüket. Mégis akkor lepõdtem meg a legjobban, amikor az egyik fiú így magyarázta hitetlenségének okát: "Nem hiszek Istenben, mert látom, hogy a környezetemben lévõ, templomba járó emberek hogyan élnek és beszélnek."
Még most is elevenen él bennem az ige, amelyet konfirmációmkor kaptam útravalóul Istentõl: Ha száddal Úrnak vallod Jézust, és szívedben hiszed, hogy az Isten feltámasztotta õt a halálból, akkor üdvözülsz. (Róm 10,9)
Azzal a szájjal, amellyel egyszer már Jézust Úrnak vallottuk, ne káromkodjunk és pletykálkodjunk! Hirdessük inkább Isten szeretetét és kegyelmét az embereknek, hogy egyre többen legyenek az elfogadók és kevesebben az elutasítók!
Azért, hogy az ember nem ismeri fel és nem érti meg Istent, még nincs joga arra következtetni, Isten tehát nincs. A logikus következtetés csak az, hogy még nem képes Istent megismerni és felfogni. (Lev Tolsztoj)
Urunk, add, hogy ne csak a szánkkal dicsõítsünk téged, hanem a szívünkkel is elfogadjunk Urunknak! Ámen.