Skip to main content

Lentrõl csak felfelé tudunk tekinteni!

Országod örökkévaló ország, uralkodásod nemzedékrõl nemzedékre tart. (Zsolt 145,13)

Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. (Zsid 13,8)

 


Úr Jézus! Jöjj, áldd meg csendességemet, hogy minden gondomat le tudjam eléd rakni és rád tudjak figyelni!

Üldözöttek vagyunk, de nem elhagyottak, letipornak, de el nem veszünk. (2Kor 4,9)



Sokszor eszembe jut egy kép, melyen egy vaskos bakancs rátipor egy szál virágra. Mélyen megrendítõ, az erõ és a gyengeség harca. A virág addigi szépsége elveszik, szétroncsolódik, de az illata így megtiporva érzõdik leginkább. A földbe döngölt virág szépsége még így sem vész el, mert megmarad az illat, ami mindent áthat, átjár. Mert az igazi virág nem csak szép vagy nem csak illatos, az igazi virágban mindkettõ megtalálható.
Éreztem magamat már úgy, hogy a világ karrierfüggõsége, az emberek egymáson való átgázolása engem is a földbe tipor. Szinte már érzem a föld szagát, a nedvességét az arcomon, mert annyira megaláznak a munkahelyen, vagy épp a családomban. Sokan elhagytak, mert csak valamely érdekkapcsolatot kerestek, pedig én bíztam bennük. De azt mindig érzem magamon, hogy amikor nagyon lent van az életem, akkor tudok igazán csak felfele fordulni. Lentrõl figyelve mások az arányok, minden nagyobbnak tûnik. Lentrõl csak felfelé tudunk tekinteni! Jézusban ezt a kegyelmet kaptuk meg, szabad, sõt kell rá tekintenünk, mert csak õbenne van szabadulásunk és felemelkedésünk.
Mindazt, ami már nem kell az embernek, eldobja, eltiporja, de a mi Urunk nem ilyen mércével mér minket. Õ az elveszettért jött e világba. Lehajol hozzám is, akinek az arca mélyen a földbe van taposva, felemel és új életre hív, megtisztít a rám rakódott szennytõl.

Nem nagyon hihetünk magunknak, mivel gyakran hiányzik belõlünk a jóakarat és a helyes ítélet. (Kempis Tamás)

Uram! Nagyon nehéz felemelnem a szememet, hogy rád tekintsek, kérlek, erõsíts meg engem, hogy rád bízzam életemet és gondolataimat. Dicsõség neked mindörökké! Ámen.