Skip to main content

Mire (Kire) nézel?

Semmit se tegyetek ahhoz az igéhez, amelyet én parancsolok nektek, se el ne vegyetek abból! Tartsátok meg Isteneteknek, az Úrnak parancsolatait. (5Móz 4,2)

Krisztus mondja: "A Pártfogó pedig, a Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya, õ tanít majd meg titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit én mondtam nektek." (Jn 14,26)

Hallgass, Uram, imádságomra, és figyelj könyörgõ szavamra!

Micsoda a halandó, hogy törõdsz vele, és az emberfia, hogy gondod van rá? (Zsolt 8,5)


Michelangelo sixtusi kápolnájának freskói a legmonumentálisabb ábrázolásai az Isten-ember kapcsolat történetének. A mennyezet középsõ részében látható az a kép, amely Istent és Ádámot ábrázolja a teremtés pillanata után. Ádám és Isten is egymás felé nyújtják a kezüket, ujjuk majdnem összeér. Odaadással fordulnak egymáshoz, mélyen néznek egymás szemébe. Isten, mintha Ádám lenne öregebb korában: arcán az atyai értés bensõséges kifejezése. Az Isten, amint az emberre figyel. És az ember, amint Istenre néz. Így teljes a kép. Így tökéletes a kapcsolat. A képre szimmetrikusan a bûnbeesés képe látható. Tekintetüket a kígyótestû gonoszra irányítják, és kezük úgy nyúl felé, mint az elõbbi képen Isten felé. Az ember aszerint cselekszik, amire néz. Aszerint mérlegel, amit látóköre befogadott. Az ember életében az a kapcsolat válik valósággá, amelyik a legfontosabb, amelyikre a tekintetét függeszti. Hogyan emelje a tekintetét az Istenre, ha már kezével a tiltott gyümölcs után nyúlt? Ha elfordult tõle, hogyan forduljon vissza? Az Isten néz az emberre. Ha az embernek nincs ereje rátekinteni, õ akkor is figyel. Tekintete a keresztrõl néz: megbocsátón, várón. A kereszten valósul meg az atyai értés: az a hatalmas, emberhez odahajoló erõ, amely megalázta magát, elszenvedte a halált a mi vétkeink miatt. Isten egy pontot helyezett a föld és az ég közé. Egy pontot, amire nézhetünk, s amelyben visszatalálhatunk hozzá, és ismét szemébe nézzünk, hogy a kép teljes legyen.

Rossz voltam, s te azt mondtad, jó vagyok. / Csúf, de te gyönyörûnek találtál. (Pilinszky János)

Istenem! Nagy vagy te, és mégis rám nézel, halandóra. Add, hogy tekintetem rád nézzen szüntelen. Ha elfordulnék tõled, mutasd elém keresztedet, hogy bánjam bûnömet, és visszataláljak hozzád! Ámen.