Mikor jóra fordította Sion sorsát az Úr, olyanok voltunk, mint az álmodók. (Zsolt 126,1b)
Megszabadít engem az Úr minden gonosztól, és bevisz az õ mennyei országába. Övé a dicsõség örökkön örökké. (2Tim 4,18)
Aki velem nincsen, ellenem van. És aki velem nem takar, tékozol. (Lukács 11,23)
Tény: evangéliumod a kezdeti napokban föltûnõen és túlnyomó arányokban a szegényeket és a rabszolgákat ragadta meg. Kérdezték: miért volt ez így? A hagyományos válasz ez: elõnyöket ígértél. Egyenrangúságot. Örök életet. Soha ezt a választ elfogadni nem tudtam. Mert nem igaz. Azért nyerted meg õket, mert követeléseket állítottál eléjük. Hallatlan követeléseket. Kizárólagos követeléseket. És õk megtisztelve érezték magukat. A legnemesebb harc nemesített harcosaivá tetted õket. A megvetetteket. Magadhoz fogadtad õket.
Van evangéliumod hódításának egy sokszor észre nem vett oldala is. Nemcsak szegények és rabszolgák figyeltek föl rád. A fiatalok is! Megragadta õket a föladat nagyszerûsége. Küzdelem várt rájuk. Ez sohasem csábítja a célbaérkezetteket, a jóllakottakat, az eszmény nélkül valókat. Csak azokat, akik riasztó nehézségek leküzdése árán gyõzelemre vágynak.
Uram!
Gyakori álmodozásomban látni vélem, amint fáradt, kiábrándult, megcsömörlött világunk rabszolgái és kidobottjai, fõként fiataljai még egyszer fölfigyelnek rád. Nem az ígéretedre. Hanem a küzdelemre érdemes követeléseidre.