Véget vet a halálnak örökre! (Ézs 25,8a)
Szeretném megismerni Krisztust és feltámadása erejét, valamint a szenvedéseiben való részesedést, hasonlóvá lévén az õ halálához, hogy valamiképpen eljussak a halottak közül való feltámadásra. (Fil 3,10-11)
Múlik a sötétség, és már fénylik az igazi világosság. (1Jn 2,8)
Én vagyok a világ világossága. Aki engem követ, nem járhat a sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága. (János 8,12)
A sötétséget Te ismered igazán. Te: a világosság! Én inkább csak sejtem a nagyságát, és ezért félek tõle. Az a kis fény, mely értelmem mécsesében pislákol, képtelen a sötétség rejtélyeibe behatolni. Elnyelik. Mindenfelé kikutathatatlan mélységek vannak elõttem. Itt van a saját szívem. Váltakozó hangulataival minduntalan kínos meglepetések elé állít. Körülöttem az embervilág. Azt hiszem, minden ember a boldogságát keresi. Mégis egymást a kétségbeesésig gyötrik. S ha a bennem égõ világosság ilyen kis távolságokra nem elégséges, hogyan is tudná megfejteni az élet, a múlt, a jövõ, a bûn, a halál, vagy az örökkévalóság kérdését? Igazad van, ha magamban járok, sötétségben járok.
Senkire sem szorulok rá annyira, mint reád. Amióta a földre jöttél, nem kell az embernek tehetetlenül beletörõdnie a sötétség tényébe. Ha követésedbe szegõdöm, Te a szívembe pazar fényt szórsz. Mint annyi más híved életét, az enyémet is áldássá tudod tenni társaim számára. A Te világosságodba beletartozik a múltam és a jövõm. Nem sötét még a Halál Völgye sem, ha Veled haladok át rajta. A cél pedig, amely felé vezetsz, a rejtélyek nélküli, világos örökkévalóság.