Akik szabadításodra vágyódnak, hadd mondhassák mindig, hogy nagy az Úr! (Zsolt 40,17b)
Dicsérjétek Istenünket, ti szolgái mindnyájan, akik félitek õt, kicsinyek és nagyok. (Jel 19,5)
Ne féljetek! Menjetek el, mondjátok meg az én atyámfiainak, hogy menjenek Galileába és ott meglátnak engem! Máté 28,10
Hol voltak a tanítványaid, amikor föltámadtál?! Nekik "harmadnap"-ig nem lett volna szabad elmozdulniok sírod mellõl! Azt hiszem, az emmausi úton az enyhe szemrehányást már gyöngéd szereteted tölti el: "restszívûek". Bibliámban olvasok a tanítványoknak a "zsidóktól való félelmé"-rõl is. Meglapultak? Diadalutadon jó volt veled járniok?! De most - jaj! - õk kerülhetnek sorra? Valóban határtalan kegyelem volt, amikor Galileába hivattad õket és ott meggyõzted õket föltámadásod tényérõl. Életünk fordulópontjáról.
Uram!
Keresztyén hitem beteljesítõje a föltámadásodról való bizonyosságom. Enélkül válogatok kijelentéseid között. Egyiket elfogadhatónak tartom, a másikat mint "lehetetlen"-t elutasítom. "Rest" a szívem a teljes evangélium elfogadására. Amíg föltámadásod csodája el nem tölti a szívemet, addig ez a szív fél. Emberektõl? és elmarad a bizonyságtétele. Bûntõl? és eláll a harctól. Haláltól, kárhozattól fél ez a szív, melyet a halál fölött aratott gyõzelmeddel éppen ebbõl a rabságból váltottál ki.
Élõ Uram! Légy hozzám is kegyelmes!