Hálát adok neked, hogy meghallgattál, és megszabadítottál. (Zsolt 118,21)
Az asszony odaérve leborult Jézus elõtt, és ezt mondta: "Uram, segíts rajtam!" (Mt 15,25)
Ahová én megyek, most énutánam nem jöhetsz. Utóbb azonban utánam jössz. (János 13,36)
Rejtélyes volt Péter számára ez a szavad. Annak kellett lennie. Mi lehet az a "most", amikor követésedre még alkalmatlan és mi lehet az az "utóbb", amikor utánad mehet? Én úgy látom - és errõl a történelem is tanúságot tesz -, a "most" és az "utóbb" között a választóvonalat kereszthalálod húzta meg. Most Péter még azt hiszi, a saját derekassága teszi alkalmassá a tanítványságra. Utóbb megtanulta: Keresztyén az ember csak kereszttel lehet.
Ez a beszélgetés közted és Péter között folyt. Péter helyében ott állhatott volna bármelyik tanítványod.
Ott állhatott volna a mi keresztyén világunk is, amelyre olyan büszkék voltunk. Örökségünkre, tudásunkra, magunkra voltunk büszkék. De valamiképpen Nagypéntek elõtti keresztyénség volt ez, mely nem értette, miért van szükség a szeretet szenvedésére. Éppen ezért futott szét a kereszt láttán ugyanúgy, mint egykor a tanítványok.
Uram!
A Golgotára irányítsd szememet. Ne féljek tõle. Ne is kerülgessem. Irántad való szeretetemmel inkább keressem azt és ott találjam meg, amiért érdemes élni és meghalni.