Akik gúnyolódtak a kicsiny kezdet napján, azok is örülni fognak, ha meglátják a zárókövet. (Zak 4,10a)
Kívánjuk, hogy közületek mindenki ugyanazt az igyekezetet tanúsítsa mindvégig, amíg a reménység egészen be nem teljesedik. (Zsid 6,11)
A szeretet soha el nem fogy!
Az az én parancsolatom, hogy úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket. (Jn 15,12)
Szeretni néha olyan egyszerûnek és egyértelmûnek tûnik. Hát persze hogy szeretlek. Szeretlek, te is tudod, hát minek kimondani. De mennyire leszûkült az a kör, akiket ilyen természetes módon képesek vagyunk szeretni! Bizalmatlanok vagyunk sokszor szavainkban és tetteinkben a másik iránt. Bizalmatlanok, ha segítek a másikon, az nem él-e vissza az én szeretetemmel, nem követel-e magának újra többet és többet. És vannak azok, akiktõl inkább undorodva fordulunk el. Szeretni azt a földön fekvõ, furcsa kinézetû embert?
Tegyük fel magunknak is a kérdést: mi Isten szemében nem ugyanilyen lecsúszott, földön fekvõ emberek vagyunk? A szeretetét mégsem vonta meg tõlünk. Életét adta mindannyiunkért. Gazdagokért és szegényekért. A szeretet tehát kötelesség. Testvérem! Mikor elgondolkozol ezen a mai igén, vedd számba azokat, akiket szeretsz, és gondolj arra, ki várja a te szeretetedet.
Ha szeretsz, más szemmel nézel a világra; nagylelkû leszel, megbocsátó, jószívû, pedig korábban esetleg kemény és rideg voltál. Az emberek óhatatlanul is hasonlóan viselkednek veled, s hamarosan abban a szeretetteljes világban élsz, amit te magad teremtettél. (Anthony de Mello)
Istenem! Néha annyira nehéz szeretni, akiket mellénk állítottál. Néha olyan lehetetlennek látszik. És sokszor arra gondolok, mennyire nehéz lehet engem szeretni. Hála neked, hogy te nem azt nézed, amilyenek vagyunk, hanem te mindenkihez odafordultál. Uram, segíts engem is, hogy én is szeretettel tudjak másokhoz fordulni. Ámen.