Bûneim összecsaptak fejem fölött, súlyos teherként nehezednek rám. (Zsolt 38,5)
Krisztus eltörölte a követelésével minket terhelõ adóslevelet, amely minket vádolt, eltávolította azt az útból, odaszegezve a keresztfára. (Kol 2,14)
Hát nem ezt kellett-e elszenvednie a Krisztusnak, és így megdicsõülnie? (Lk 24,26)
Simon! Jónának fia! Jobban szeretsz-e engem ezeknél? János 21,15
Szegény Pétert megrohamozták az emlékek. Ehhez hasonló gazdag halfogáskor hívtad el ugyancsak a Genezáret-tava mellõl. Ragyogó emlék! Parázs is volt a tóparton. Kísértetiesen ugyanúgy izzott, mint a fõpap udvarán azon a szörnyû éjszakán. Rettenetes emlék!
S most ajkadon a kérdés arra az elbizakodott hetykélkedésére emlékezteti, amikor önmagát tanítványtársai fölé emelte. Megszégyenítõ emlék! De mind az öröm, mind a könny, mind a szégyenpír veled kötözi össze õt. Veled, akit valóban szeretett. Így írom egyszerûen: szeretett. Mert most már nem mérte szeretetét más emberek szeretetéhez.
Uram!
Kérdésed bennem is emlékeket ébreszt. Mindegyik hozzád kerget. Ingadozásom - sziklaalakodhoz. Eltántorodásom - megtartó hatalmadhoz. Bûnöm - kegyelmedhez. Hûtlenségem - örök állhatatosságodhoz. Hideg szívem - szerelmed tüzéhez. Szeretlek, Uram! Így mondom. Tudatosan tartózkodom a nagy, föllengzõ emberi szavaktól. Szeretetemet nem akarom jelzõkkel cicomázni. Csak megnyitom elõtted szívemet. Te olvasd ki belõle e vallomásom igazságát.