Nem halok meg, hanem élek, és hirdetem az Úr tetteit! (Zsolt 118,17)
Többé nem én élek, hanem Krisztus él bennem. (Gal 2,20)
Szólíts meg, Uram, Lelked által, tölts el Szentlelkeddel, halljam, hogy beszélsz hozzám, segíts talpra állnom és elindulnom feléd! Hívj el engem is örök életedre! Ámen.
Miközben beszélt az Úr, lélek áradt belém, talpra állított, én pedig hallottam, hogy beszél hozzám. (Ez 2,2)
- Mért születtem erre a világra? Mit keresek pont itt, pont ilyen anyagi helyzetben, ilyen fizikai állapotban? Mért pont ezek az emberek vesznek engem körül? Véletlen vagy szándékos baleset? Hatmilliárd másik élethelyzetben élhetnék, és nekem ez jutott! Nem értem! Honnan jövök és hová tartok? A jövõrõl már nem is merlek kérdezni, Uram, hiszen a múltra sem kaptam még választ. Mondjon valaki csak egy értelmes okot, amiért nem kellene feladnom!
És Isten válaszol: - Én mondok akár több okot is neked! Szerettelek annyira, hogy megteremtettelek, és így ismerem minden egyes mozzanatodat, és most szeretlek annyira, hogy nem hagylak hánykódni életedben egyedül, amibe belehelyeztelek. Adtam választ múltadra Fiamon keresztül - az õ áldozata révén megbocsátottam minden bûnödet, hogy ha "megfogod az eke szarvát, ne kelljen hátranézned". Feladatot is adtam neked, mégpedig azt, hogy "legyetek emberhalászokká". Lelkemet adom, mert egyedül képtelen leszel rá. De vajon van-e füled arra, hogy meghalld a halk szellõ suhogását?
Mit ér az ember, mit a vágy meg az önvád, / mit ér törékeny szavam az õrült viharban?? / Ne félj, fiam - az a kín, az a vágy, az az önvád / téged tisztít örök-kék égbolttá a viharban! (Szabó Lõrinc)
Uram, átadom magam a te erõs vezetésednek. Tudom, õrködõ szemed rajtam van, füled figyelemmel hallgat, oltalmazó kezed fölém borul. Szót emelsz értem, bölcsességed egyszerû utakon vezet engem, oltalmaz és megvéd hatalmas erejével. Hadd halljam meg hát, hívó hangodat! Ámen.