Skip to main content

Te élsz!

Az asszony úgy látta, hogy jó volna enni arról a fáról, mert csábítja a szemet, meg kívánatos is az a fa, mert okossá tesz: szakított a gyümölcsébõl, evett, majd adott a férjének is, és õ is evett. (1Móz 3,6)
Tagjaitokat se adjátok oda a bûn szolgálatára, hogy a gonoszság fegyvereivé legyenek. Hanem adjátok oda magatokat az Istennek, mint akik a halálból életre keltetek. Tagjaitokat is adjátok át az igazság fegyvereiként az Istennek. (Róm 6,13)

Micsoda szavak ezek, amelyeket egymással váltotok jártotokban? És miért vagytok szomorú ábrázattal? Lukács 24,17

A két emmausi vándor sok keresztyén ember képviselõje. Szinte úgy érzem, mintha személyesen találkoztam volna velük. Emberek, akik téged szívbõl szeretnek. Mondataidat idézik. Másokat még megerõsíteni is igyekeznek szavaiddal. Legkedvesebb az az emlékük, mely veled köti össze õket.
Csak éppen örömük nincs. Azért, mert az evangéliumok híradását csak a nagypénteki halálig, temetésedig fogadják el. De léptük azonnal megtorpan, mihelyt a húsvétreggel üzenetével találják szemközt magukat. Keresztyénségük inkább kegyelet, mint életerõ. Mások felé is inkább szó, mint meggyõzõ hatalom.

Uram!
A keresztyén öröm ott kezdõdik, amikor Te kilépsz az emlékek világából. Amikor odatársulsz ahhoz, akinek a szíve utánad epekedik. Amikor a hihetetlennek látszót - föltámadásodat - élõ jelenléteddel bizonyosságra változtatod. Amikor a szív rendíthetetlenül tudja: legyõzted a halált! Élsz!
Itt kezdõdik az öröm és - azt hiszem - ugyanennél a pontnál kezdõdik a keresztyénség hódító hatalma is.