Skip to main content

Tökéletesen ismer - s mégis szeret

Megszaporított engem Isten nyomorúságom földjén. (1Móz 41,52)
A minden vigasztalás Istene megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassunk másokat minden nyomorúságban, azzal a vigasztalással, amellyel az Isten vigasztal minket. (2Kor 1,3-4)

Uram! Add, hogy odafigyelhessek arra, hogy te odafigyelsz rám!

Zsolt 100 Hálaadó zsoltár.
Vígan énekelj az Úrnak te egész föld! 
Szolgáljatok az Úrnak örvendezéssel; menjetek eléje vígassággal. Tudjátok meg, hogy az Úr az Isten; ő alkotott minket és nem magunk; az ő népe és az ő legelőinek juhai vagyunk. Menjetek be az ő kapuin hálaadással, tornáczaiba dicséretekkel; adjatok hálákat néki, áldjátok az ő nevét! Mert jó az Úr, örökkévaló az ő kegyelme, és nemzedékről nemzedékre való az ő hűsége!

Ha a hajnal szárnyaira kelnék, és a tenger túlsó végén laknék, kezed ott is elérne, jobbod megragadna engem. (Zsolt 139,9-10)

Sokszor el akarunk menekülni az emberek elõl. Elegünk van abból, hogy belelátnak az életünkbe, mintha minden egyes mozdulatunkat figyelnék. Bármit is teszünk vagy mondunk, nem maradhat titokban. Össze vagyunk zsúfolva a többi emberrel, és emiatt jobban bele is beszélnek abba, amit a saját belsõ ügyünknek érzünk, és idõnként ez nagyon idegesítõ lehet. Olyankor szeretnénk valahogy eltûnni a szürke tömegben, vagy elfutni valahova nagyon messzire. Erdõbe, pusztába, bárhová, csak ne vegyenek körül kíváncsi szemek és akadékoskodó szavak.
Idõnként talán Istennel is lehetünk hasonlóan. Ha fel tudjuk mérni azt, hogy õ mindent lát, és mindent tud, akkor ez nagyon riasztóvá válhat. Kétségbeesetten próbálunk tenni valamit, hogy megõrizhessük a magánszféránkat. Nyomasztó, hogy minden apró szerencsétlenkedésünket ismeri. De bármilyen elkeseredetten küzdünk, hamar rá kell jönnünk, hogy nem tehetünk semmit. Bárhogy is próbálnánk elrejtõzni, teljesen reménytelen vállalkozás. Hiszen Isten valóban mindent lát. De rá kell ébrednünk ezek után arra, hogy Isten nem azért tud mindent, hogy kárörvendõen gúnyolhasson minket a mindennapi nyomorúságaink miatt. Rohangálásunk, önzésünk, képmutatásunk közben csak szelíden figyel ránk. Félelem helyett nagy öröm lehet az, hogy van valaki, aki egészen ismer minket, aki elõtt nem kell titkolóznunk, a szokott szerepeinket játszanunk. Ezért nem is kell elõle menekülnünk.

Benne marad meg és fenn is minden. Pál is így mondja: Minden õbenne áll fenn. Nagyszerû szó az, hogy "fenntart". Nem ûz-hajt, lármát se csap, hanem csendben tart, s úgy élvezteti szelíd jóságát. (Luther)

Édes Jézus hozzád vágyom. Mondd meg nékem, hol talállak? Ó, csak el ne veszítselek, Téged mindig közelemben tudjalak. Ó, mentsváram, vidámíts meg! Hadd öleljelek át téged boldogan! Ó, szent és nagy Isten Nálad keresek szüntelen vigaszt és segítséget! Ha majd földi pályád véget ér és elvágyódsz a mennyei hajlékba, Akkor megállod a próbát hûséggel. Mily kedvesek a te hajlékaid, ó Seregek Ura! Sóvárog, sõt eleped a lelkem az Úr udvarai után. Testem és lelkem ujjongva kiált az élõ Istenhez. Ó Jézus, csak téged szeretlek örökké! Boldog vagy, ha szív és lélek, hõ szeretettel értem lángol. Ó ez a szó már most kiszakítja szívem Babilon fogságából! Szívembe rejtem áhítattal. (J. S. Bach: 32. kantáta 1; 4 tétel)

Istenem! Köszönöm neked, hogy te mindig velem vagy. Akkor is, ha éppen nem érzem így. Köszönöm azt is, hogy tudsz mindenrõl, ami én vagyok, és mégsem vetsz meg. Add, hogy csendben megérezhessem azt, hogy minden napom elõtted zajlik le. Segíts, hogy én is hasonlóan, vádaskodás nélkül tudjam szemlélni a körülöttem levõ világot. Ámen.