A borral való visszaélés következtében Nóé szégyenletes, részeg bódulatba esett, és meztelenül feküdt sátrában. Legidősebb fia, Hám erkölcsi közömbössége láttán a helyzet azt eredményezte, hogy leszármazottaitól távol maradtak az áldások. Másrészt viszont a testvérei magatartásukkal megőrizték áldásaikat, amelyek Jáfet számára terjeszkedést jelentettek, de Sémmel együtt megkapta az elsőszülött jellegzetes áldását is.
Nóé leszármazottai nyugat felé indultak el. Elhatározták, hogy együtt, maradnak, és az újonnan felfedezett építési technikákat használták, hogy maradandó épületeket hozzanak létre téglából. Majd ezt határozták: "építsünk magunknak várost és tornyot, amelynek teteje az eget érje, és szerezzünk magunknak nevet, hogy el ne széledjünk az egész földnek színén", 11,4. Nem arra készültek, hogy hitben elinduljanak, hogy benépesítsék a földet, hanem megpróbáltak együtt maradni és várost építeni, toronnyal, ami egységüknek vallási szimbóluma volt. Isten azonban meghiúsította szándékukat nyelvük összezavarásával, és hamarosan az Ő célja valósult meg az emberi tervek ellenére, ők pedig szétszéledtek "az egész földnek színére", 11,8.
Valószínűleg ebben az időben kezdődött el a bálványimádás, mert az özönvíz előtt nem utal rá a Szentírás. Ez van feljegyezve a Rómaiakhoz írt levél első fejezetében, amely elsősorban közvetlenül az özönvíz utáni időkre vonatkozik, amikor biztosan igaz volt, hogy "az Istent megismerték", Róm 1,21, de azután "nem mint Istent dicsőítették", és "az örökkévaló Istennek dicsőségét felcserélték", és ráadásul "az Isten igazságát hazugsággá változtatták, és a teremtett dolgokat tisztelték és szolgálták a teremtő helyett", Róm 1,21- 25.
Az elképzelt Bábel (vagyis Babilon) városa befejezetlen maradt, de lefektették egy vallási rendszernek az alapját, amely nem múlik el a végső időkig, Jel 17,5. A világ végül megtelt bálványimádással, ahogyan azelőtt erőszakkal, 1Móz 6,11.13, és Istennek ismét ki kellett választania abból egy embert a saját céljaira.