Skip to main content

01.12 Abrám, Táré fia

OLVASNIVALÓ: 
1Mózes 11,26-12,5

Bizonyos mértékig Ábrahám a legfontosabb személyiség a Mózes 1. könyvében, aki bálványimádóból a hívő ember mintájává vált. Abrám - ahogy korábban hívták, ami azt jelenti, hogy "fennkölt atya" - Úr városában született és nevelkedett. A modern régészek szerint Úr egyike volt abban a korban a legfejlettebb városoknak szociális, tudományos és építészeti fejlettségét tekintve.

A város istensége a hold-isten volt, akit Nannar-nak (vagy Sinnek) neveztek, de a nap és víz isteneit is imádták nagy nyilvános ünnepségeken és szertartásokon, és Abrám családja kétség kívül részt vett az ilyen imádatban, Józs 24,2.14-15. Ez a nagy és jómódú város Abrámnak a legjobbat kínálta, amit ez a világ adhatott azokban a napokban - teljes életet egy magával ragadó környezetben. Ami végül kimozdította ebből Abrámot, egy látomás volt a dicsőség Istenéről, Csel 7,2-3, aki ezt mondta neki: "Eredj ki a te földedből, a te rokonságod közül és a te atyádnak házából, arra a földre, amelyet én mutatok néked. És nagy nemzetté teszlek, és megáldalak téged, és felmagasztalom a te nevedet, és áldás leszesz... megáldatnak tebenned a föld minden nemzetségei, 1Móz 12,1-3.

Az egyetlen mozgás azonban, amit először is megtett, apjának, Tárénak a rendelkezésére történt, aki maga is úgy döntött, hogy elköltözik Kánaán földjére; de csak Háránig jutott, és miután teljesen elégedett volt a várossal, ott maradt. Hárán Úr városához hasonlóan a hold-isten imádatának központja és forgalmas kereskedőváros volt, amely egy fő kelet-nyugati kereskedelmi útvonalon feküdt. Azonban a részben engedelmeskedő Abrám kényelmetlenül érezhette magát itt, még akkor is, ha a család többi része teljesen elfogadta új otthonát. Abrám nem hagyta el Háránt hetvenöt éves koráig, csak miután apja meghalt.

Hárán jelentős késedelmet jelentett Abrámnak, mert a családi kötelék visszatartotta. Mikor azonban tovább indult, egyenesen Kánaánba ment. Átkelve az Eufráteszen, ezután örökre ő volt az a zsidó férfi, aki átkelt, maga mögött hagyva a nagy folyót. Elhagytuk-e már a világi partokat, és átkeltünk-e a hit életére?