Fiatal menekülőként Jákob váratlanul találkozott atyái Istenével Bételben. Megdöbbent a hatalmas látomáson, ezt mondva: "Bizonyára az Úr van e helyen, és én nem tudtam." 1Móz 28,16. Ebből az alkalomból fogadalmat tett; ha Isten vele lesz, megtartja azon az úton, amelyen elindult, ad neki eledelül kenyeret, és ruhát, amelyet viseljen, és ha végül visszatérhet apjának házába békével, akkor az Úr lesz az én Istenem, 21. v. Cserébe Jákób ígéretet is tett, hogy annak, amit Isten már neki adott, egytizedét visszaadja Istennek!
Ha ez a fogadalom meglehetősen egyoldalúnak látszik is, feltehetőleg azért volt így, mert Jákobnak semmije sem volt, amit Istennek adhatott volna - önmagát kivéve, és ezen a ponton nem volt felkészülve, hogy a felsorolásba magát is belevegye.
Legalább 20 év telt el Háránban, 1Móz 31,38.41. Jákób visszatér Kánaánba, és öreg koráig ott élt. Évek folyamán elveszítette szemefényét, Józsefet, akit feltételezése szerint vadállat tépett szét valahol Samária hegyvidékén. Aztán, hogy a dolgok még rosszabbra forduljanak, éhség sújtotta a tartományt, arra kényszerítve fiait, hogy Egyiptomba utazzanak, ahol valamilyen körültekintő közalkalmazott, aki előre látta az élelemhiányt, nagymennyiségű gabonát halmozott fel, hogy túléljék a szűkös éveket.
De ismét tragédia következett be. Probléma támadt gabonájuk kifizetése körül, és fiai arra kényszerültek, hogy testvérüket, Simeont Egyiptomban hagyják biztosítékul, amíg vissza nem térnek. De ami még rosszabb, az egyiptomi kormányzó (aki előtt térdet hajtottak), nagyon érdeklődött más családtagjaik után, és ragaszkodott hozzá, hogy vigyék magukkal Benjámint, aki Jákób utolsó kapcsolata volt szeretett Rákheljéhez. "Mindez engem ér!" 1Móz 42,36, jajveszékelt az öreg ember. Pedig még sohasem álltak jobban a dolgok Jákób javára, mint amikor ezeket mondta!
Elfelejtette Isten az Ő kegyelmét? Ifjúkori, talán meggondolatlan, de ünnepélyes fogadalma nem jelent Istennek semmit? Hallgassuk csak Jákób bizonyságtételét, amit fiainak tesz Egyiptomban: "...az Isten aki gondomat viselte, amióta vagyok, mind e napig: Az Angyal, ki megszabadított engem minden gonosztól..." 1Móz 48,15-16. Nem csoda, hogy utoljára ezt olvassuk róla a Szentírásban: "Hit által áldotta meg a haldokló Jákób a József fiainak mindegyikét, és botja végére hajolva imádkozott", Zsid 11,21.