Hamarosan otthon leszünk. Munkálkodtunk titokban, gondosan, kölcsönösen függve egymástól, az Úr által irányítva és segítve, aki ezt az óriási kiváltságot és felelősséget adta nekünk népe érdekében. Befejeztük megbízatásunkat, megtapintható eredménnyel a kezünkben, vagy pontosabban, a vállunkon, 4Móz 13,23; ez mintegy foglaló volt örökségünkből, Isten jóságának a jele. Most már nincs más dolgunk, mint bemenni, és birtokba venni az országot, amelyet Ő megígért, 4Móz 13,30. Ezt nem hittem volna - olyan gyorsan történt: társaim, egy ember kivételével ellenem beszéltek, és azt mondták, hogy nem mehetünk be, a nép pedig rájuk hallgatott, 14,1-4; de Isten megítélte a rossz hírt terjesztőket, 14,35-37. Most Józsué és én sem léphetek be Kánaánba, amíg egy generáció ki nem hal.
Káleb, Isten teljes szívű követője meg volt fosztva Kánaán áldásaitól negyven esztendőre. Mint József és Dániel, ő is mások bűne miatt szenvedett. Mit érezhettek ők? Ez keserűvé, neheztelővé, cinikussá, gyakran panaszkodóvá, másokat vádolóvá tette őket, akik kelletlenül bírálják azt az utat, amelyen Isten járatja őket? Erről nem találunk feljegyzést, vagy bizonyítékot - éppen az ellenkezőjét látjuk. Micsoda ragyogó példák ők az 1Pt 3,12-17; 4,16-19 tanítására!
Itt vannak olyan emberek, akiknek bizalma és reménysége egyedül Istenben volt; a hűséges Istenben, akinek Fia is hasonló módon szenvedett.
Káleb a hit embere volt. Ő nem vetette meg, sem nem becsülte alá a magas falakat, az erődített városokat, az óriásokat, de Isten hatalmát sem, aki nagyobb mindezeknél. Káleb mindent a maga igazi perspektívájában látott, vagyis Istent is benne látta. Nem magához mérte az óriásokat, hanem Istenhez. A tíz kém önmagát sáskáknak látta az óriásokkal összehasonlítva; Káleb az óriásokat látta sáskáknak Istennel összehasonlítva, 13,33; 14,9. Ilyen a hit: ahogyan Elizeus az ellenség haderejét az Úréval hasonlította össze; "többen vannak velünk, mint ővelük", 2Kir 6,13-17; vö. 5Móz 20,1. "Nagyobb az, aki bennetek van, mint az, aki e világban van", 1Jn 4,4.
"Szenvedem ezeket is: de nem szégyenlem; mert tudom, kinek hittem, és bizonyos vagyok benne, hogy ő az én nála letett kincsemet meg tudja őrizni ama napra", 2Tim 1,12.