Skip to main content
OLVASNIVALÓ: 
2Sámuel 15,13-23; 18,1-5; 23,29

Ittaj gáti születésű volt, és főkapitányi rangig vitte Dávid hadseregében. Mély tiszteletet és szeretetet érzett Dávid és az Úr iránt, akit Dávid szolgált. Ez próba alá került Absolon lázadásának idején. Ittajnak, az idegennek nem volt kötelessége, hogy nélkülözést és üldöztetést szenvedjen, amellyel a lázadása fenyegette, és így alkalmat kapott arra, hogy visszatérjen Jeruzsálembe. Ittaj a Dáviddal való együttlétet előbbre helyezte Jeruzsálem kényelménél, és kijelentette: "Él az Úr és él az én uram, a király, hogy valahol lesz az én uram, a király, mind halálában, mind életében, ott lesz a te szolgád is." 2Sám 15,22. Dávidot megindította ez a szeretet, és úgy tűnik, kifogyott a szavakból; válasza egyszerű volt: "Jöjj el és menjünk el", 2Sám 15,22.

Ez a kedvességnek és megértésnek olyan megható példája Dávid részéről, amely tántoríthatatlan hűséget eredményezett odaadó követőinek ezreinél. Ittaj esetében ez különösen kedves jellemvonás, mert ő idegen volt Izráelben, és személyesen nem igényelhette a Dávidhoz való tartozást.

A kép egy még nagyobb irgalom árnyékképe. Krisztus "az övéihez jött", Jn 1,11, de az ő eljövetelének kegyelmi céljai voltak Izráel nemzetén túl is. Ezt mondta: "Más juhaim is vannak nékem, amelyek nem ebből az akolból valók: azokat is elő kell hoznom, és hallgatnak majd az én szómra; és lészen egy nyáj és egy pásztor." Jn 10,16. Pál is Istennek az idegen pogányok felé irányuló kegyelméről írt: "Ő a mi békességünk, ki eggyé tette mind a két nemzetséget, és lerontotta a közbevetett választófalat", Ef 2,14.

Az ilyen szeretet által ösztönzött hűség sohasem kétséges, és ennek felismerése eredményezte, hogy Dávid Ittajnak magas rangot adott. Dávid kedvessége hozta meg a végleges odaadást. Az Absolon elleni csata után Ittaj eltűnik a szentírási színtérről, és lehetséges, hogy hűsége erősebbnek bizonyult, mint a halál, abban, hogy letette életét Dávid szolgálatában. Néhányan arra vannak elhíva, hogy ilyen szélsőséges módon szolgáljanak, de mindnyájan az Úr dolgainak sáfárai vagyunk, aki meghalt értünk, és "a sáfároktól megkívántatik az, hogy mindenik hűnek találtassák", 1Kor 4,2.